Irodalmi Szemle, 1994

1994/6 - ÁRGUS - FÓNOD ZOLTÁN: Összegezések és felmérések

árgus

groteszk szimultán megjelenési formáira is. Laczkóné foglalkozik az egyes rendezői értelmezésekkel és a mű sajtó- visszhangjával, illetve szlovákiai bemutatójával is. A lendületesen és szép stílusban megírt tanulmány nemcsak az ember éntudat-vesztését látja Örkény művében, hanem a groteszk drámára jellemzően a "tagadás drámájának" is tekinti.

Szeberényi Zoltán tanulmányában az értekező és a kritikai irodalom problémáit tekinti át hetven év keresztmetszetében. Szeberényi abból indul ki, hogy „Az 1918 után kibontakozó csehszlovákiai magyar szellemi élet és irodalom fejlődése tovább erősíti azt a régi tapasztalatot, hogy a kis népek, nemzetiségi és etnikai közösségek irodalma szoros függőségben alakul a történeti-társadalmi változásokkal". Bár napjainkban szokás megkérdőjelezni a hasonló megállapításokat, a tényeken ez mit sem változtat Nevezetesen azon, hogy az elmúlt hét évtized kisebbségi magyar irodalma szempontjából a kisebbségi helyzet és helyzettudat meghatározó volt. Az "önvédelem, a megmaradás természetes gesztusai" fedezhetők fel a szerző szerint abban is, hogy az értekező próza művelői szorosan kötődtek a kisebbségi léthez, a helyi hagyományokhoz s az önismeret és öntudat fejlesztéséhez.

Lényegében először történik kísérlet arra is, hogy az értekező próza ürügyén az esszé (és a vele rokon műfaji kategóriák) szerepét megvizsgálja a szerző. Ezzel nemcsak az irodalomtörténeti kutatások mulasztásait pótolja, hanem azt a tartalmas sorozatot is betetőzi tanulmányával, mely a csehszlovákiai magyar esszéirodalom legjavának a terméséből adott az elmúlt években ízelítőt. A Szlovenszkói küldetés (1984) és a Hagyomány és megújulás két kötete (1988, 1990) minden hiányossága ellenére is hézagpótló volt. Nem a szerző tehet róla, hogy a Szlovenszkói küldetésből kimaradtak olyan alkotók, mint Márai Sándor, Vájlok Sándor, Peéry Rezső, Ölvedi János, Simándy Pál és mások, vagy hogy a Hagyomány és megújulás mellőzni kényszerült Fábry Zoltán egyik legismertebb esszéjét, A vádlott megszólal címűt. Bár Szeberényi Zoltán nem vállalkozik az esszé és a tanulmányirodalom részlettes összefoglalására, értékelésésére, egészében véve plasztikus képet ad a műfajról s annak képviselőiről. Elsősorban azokról, akiknek tevékenységét irodalmi vonatkozásban is ismerjük. A jelzés szintjén tájékozódhatnak az érdeklődők a műfajról, ezzel is segítve azt az irodalomtudatot, mely — Duba szerint — Déva váránál nehezebben épült, s egy kissé ma is inkább a "Bábel tornyát mintázza". Szeberényi Zoltán a tőle megszokott alapossággal írta meg dolgozatát, s lehet, hogy egyszer még a műfaj monografikus feldolgozására is vállalkozik.

Cselényi László Diagnózis a csehszlovákiai magyar irodalom első korszakáról címmel jelentette meg írását. Lényegében áttekinti az említett korszakot, ismertetve a jelentősebb írók fontosabb jellemjegyeit, tevékenységük lényegét. Felvetései között szerepel az is, mennyire csehszlovákiai magyar költó Forbáth Imre vagy Mécs László, végül leszögezi, hogy lényegében álproblémáról van szó, s megállapítja azt is, minden olyan törekvés, mely megkérdőjelezi a kisebbségi irodalmak létét, lényegében zsákutca.

Az élmények hatása a lírikusi világkép kialakulására Cselényi László kezdeti költészetében címet viseli Alabán Ferenc tanulmána. A keselylábú csikókorom és az Erők című verseskötet vizsgálata alapján részletesen elemzi Cselényi egyes verseit; a költői szerep tudatosítását éppúgy kutatja, mint a magánlíra megnyilvánulásait. Mindkét kötet esetében az újítás és a programadás szempontjaira is ügyel, valamint azokra a formakereső szándékokra, melyek Cselényinek ezt a korsza