Irodalmi Szemle, 1994

1994/6 - E. FEHÉR PÁL: Moszkva — fakanálban

E. Fehér Pál

Weil nem tudott hallgatni. Szelídebbre simította a valóságot, de kimondta a kimondhatatlant.

Talán nem érdektelen, ha még két érdekes egyezésre hívom fel a figyelmet a Fakanál és A pokol tornáca között. Mind Weilnél, mind Szolzsenyicinnél szerepel egy- egy fiatal lány, a tiszta lelkű komszomolkák, akik hisznek a rendszerben, s ugyanakkor látják a táborok valóságát, s a konfliktust úgy tudják önmagukban feloldani, ha segítenek a rabszolgáknak. A másik talán véletlen egybeesés, hogy Szolzsenyicinnél is szerepel egy magyar Erzsiké, a szovjet ösztöndíjas, aki a fogoly Nyerzsin menyasszonyának igyekszik segíteni, Weilnél pedig az Interhelpo Kom- szomol-titkárát hívják Hatvany Imrének, s ez a magyarul már nem tudó ifjú ember a rendes funkcionáriusok közé tartozik.

Jiíí Weil tehát bizonyos értelemben megelőzte korát.

S természetesen nem pletykákat írt Moszkváról, hanem a rideg valóságot írta meg. Némileg finomított változatban. Talán azért, mert az egyre komorabb világszituációban táplált némi illúziót Sztálin "megjavulásáról". Netán azt hitte, hogy mindez a "kommunizmus gyermekbetegsége"? Esetleg nem tudta feloldani másként az ellentmondást, amely az általa oly nagyra becsült szovjet kultúra teljesítményei, illetve a szovjet valóság között feszült? Ki tudja! Feltételezhető, hogy igazából Jirí Weil sem tudta.

Weil és Sinkó Ervin

Mindaz, amit vázlatosan ismertettem Jirí Weil életútjáról és műveiről, a magyar olvasóban óhatatlanul felidézi az igazából még alig ismert és értett Sinkó Ervin oe- uvre-jét.

Sinkó Ervin mindössze két esztendővel volt idősebb Weilnél, ugyanúgy kispolgári zsidó családból származott, mint ő, s a hagyományok elleni lázadásuk mindkettejüket korán elvezette a kommunista mozgalomhoz. Weil baráti köréhez nem csupán Fučík tartozott, hanem a negyvenes-ötvenes-hatvanas évek hírhedt sztálinista cseh ideológusa, Ladislav Štoll is, akivel Moszkvában együtt dolgoztak Lenin műveinek fordításán. Sinkönak pedig a húszas évek elején s korábban a Tanács-Magyarország három hónapjában Révai József volt a legközelebbi barátja. Weil — mint említettem — 1933 és 1935 között élt a Szovjetunióban, Sinkó 1935-ben érkezik oda. Mindketten lelkes hívőkként érkeztek — és szökve távoztak, vesztett illúziók roncsaival, de meggyőződéses baloldalinak megmaradva.

Weilt a cseh irodalomból közösítették ki, Sinkót pedig hosszú időre a magyarból.

Weil még írta a Moszkva-határX, amikor Sinkónak ugyanúgy futnia kellett Moszkvából, ahogyan korábban őt is erre a lépésre kényszerítették.

Moszkvában, noha nem ismerték egymást, nem is találkozhattak, nagyjából azonos körben mozoghattak. Sinkó például Iszaak Bábel társbérlője volt. Esténként a közös konyhában beszélgettek, valószínűleg franciául, mert mindketten jól tudtak ezen a nyelven, oroszul Sinkó csak annyit tudott, amennyit nem túlságosan gazdag szerb nyelvismerete tett neki lehetővé. Egyszer azt mondta neki Bábel "magas homlokára ütve“: „Hanem, Ervin Izidorovics, hogy valaki így halmozza a lehetetlennél le