Irodalmi Szemle, 1994

1994/6 - E. FEHÉR PÁL: Moszkva — fakanálban

E. Fehér Pál

fordította Lenint, de még jobban tisztelte a valóságot. És az a szovjet valóság, amelyet megismert, s hőseivel megismertetett, gyökereiben különbözött a propagandaszólamok Oroszországától. Weil tudatosan provokálta elvtársait: tudják meg, hogy az igazat szándékozik írni, s nem a szólamokat.

Az igazság pedig keserű. Moszkva ázsiai város — döbben rá Robert éppenúgy, mint Ri vagy a bécsi felkelés után Moszkvában menedéket remélő Tony, a munkás, vagy Jan Fischer, a fordító, Weil alteregója. Persze, ők külföldiek. Kiváltságaik vannak: azokban a boltokban vásárolhatnak valutáért, ahová az egyszerű ember a lábát sem teheti be, de közben arra oktatják őket, hogy a külföldi megvetendő, elmaradott. Robert, Ri vagy Fischer azonban tudja, ha minden rosszra fordul: hazamehet. Csalódni azonban fájó dolog. És nekik nincsenek illúzióik a Nyugattal szemben, hiszen onnan menekültek Moszkvába, s ha itt ugyan rosszabb is az élet, itt van remény. Ebbe a reménybe kapaszkodnak mindannyian.

Nincs kávé? Hamarosan rá kell döbbenjük, hogy ez lenne a legkisebb baj. Az emberi érintkezésből hiányzik a természetes őszinteség? Sokkalta rosszabbról van szó

— érzékelik hamarosan. Általános a félelem. Magyarázhatják először mindezt azzal, hogy a Szovjetuniónak védekeznie kell a kapitalista világ ellen, s háború előtti állapotban van a világ. Először azt hiszik, hogy próbatételek szenvedő alanyai: meggyőződésük erejét akarják mérni. Fokozatosan tudják meg az igazságot, hogy itt mindenki bizalmatlan mindenkivel szemben. Nemcsak a külföldivel szemben tapasztalható az óvatosság, hanem egymásnak sem hisznek.

S ez még csupán a keserű tapasztalatok első köre. Fischer a párt alkalmazottja. Elvben az uralkodó réteghez tartozik. Munkatársaival együtt, akik között olyanok is vannak, akik illegális munkát végeztek, nehéz körülmények között, fasiszta országokban. Kicsinyes pletykák mérgezik a levegőt ezen a kiváltságos helyen éppúgy, mint Robert munkahelyén, a metróépítésen. De hát a metró ugyancsak a kivételezett munkahelyek közé tartozik. Embertelen a beosztottakkal való bánásmód. A legcsekélyebb kritikai megjegyzést is ellenséges propagandaként ferdítik el, s politikai vádat kovácsolnak minden lehetséges ürüggyel azok, akik szavakban a rendszer legeslegigazságosabb lényegét hirdetik. Hogy azután maguk is áldozatai legyenek azoknak a módszereknek, amelyeket ők alkalmaztak korábbi ellenfeleikkel szemben. "Fischer vendégként érkezett ebbe az országba, s ellenség lett..." Fischer az új eszmék rabjaként érkezett ebbe az országba, ám eszméit nagyon is komolyan vette, ezért kiábrándulása a valóságból tragikusabb és kompromissztumok nélküli. Tehetetlen — és közben azt követelik tőle, hogy öntudatos legyen. Kiábrándult, fáradt, mint mindenki, de kiderül, hogy erre sincs joga.

Moszkva tehát kettős értelemben is határt jelent. Hagyományaiban és eszméiben valóban különbözik Nyugattól. Ez is határ. Az orosz tradíció erősebbnek bizonyult a marxista eszménél. Ám határt jelent az is, hogy az álom itt összebékíthetetlenül különbözik a realitásoktól.

De még mennyire... Erről a Moszkvu-határ folytatása, a Fakanál vall. Ezt a regényt 1938-ban fejezte be Weil, s közzétételéről annak idején maga mondott le. Az okot csak találgatni tudjuk: megriadt volna a Moszkva-határ visszhangjától? Hiszen nem csupán a volt barát, Fučík támadta meg, hanem a tiszta lelkű Ladislav Novo-