Irodalmi Szemle, 1994

1994/6 - LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT: Orbánné drámája

Laczkóné Erdélyi Margit

tigenlése és dinamizmusa ellenére is a főhőst passzív középpontnak tartjuk, mivel nincs eszköze a drámai harcra. Ez az eszköz az ifjúság s egyben a szépség lehetne, amelyeknek „visszanyerésére” kísérletet is tesz, de riválisa ifjabbnak, „szőkébbnek” s mindenképpen rafináltabbnak bizonyul, s elnyeri az öreg operaénekes, a Giza által csepűrágónak nevezett Csermlényi szívét. Minden további Orbánné által alkalmazott eszköz már csak másodlagosan funkcionál, azaz meddőnek, értelmetlennek bizonyul, s hatása sem jut el mindig a címzetthez, mert a körülmények is akadályozzák (hiábavaló telefonálgatások Viktornak, leskelődés a háza előtt, botrány a leve- sestállal stb.). A középpontban lévő alak sorsát elsődlegesen a további három alak befolyásolja (Paula, Viktor, Giza). A drámai szituációt Paula megjelenése teremti meg, ő indítja el az összes Orbánnéval kapcsolatos viszonyváltozást.

Tulajdonképpen ugyanabból a drámai gócból indul három olyan elem (a fatális, infantilis, triviális14) lebontása is, amelyek felerősítik a mű groteszk esztétikai minőségét. Fatális Orbánnénak az a tévedése s egyben vétsége, hogy Paulát teljes bizalmába fogadja, holott egész környezete figyelmeztető impulzusokat bocsát ki. „De legnehezebb kibírni azt az öregséget, mely fiatalsággal áltatja magát. Ezért féltelek Paula barátnődtől. Nem az irigység, hanem az aggódás beszél belőlem. ” (316.) — mondja Giza, s egy későbbi beszélgetéskor a féltékenységét is bevallja. Az infantilizmus jegyei minden jelentősebb figurára jelelemzők. Triviális élethelyzetek, viselkedési módok, megnyilvánulások is bővítik a sort a mű egészén keresztül. (Orbánné tejcsarnokbeli veszekedései, Csermlényi csütörtök esti zabálásai, Paula közönséges cselvetései stb.) S Örkény igen találóan stilizál, mert akár egy mondatban is képes megjeleníteni mindhárom elemet egyszerre: „Képzeld, drágám, hogy bemegyek ahhoz a vén dög anyjához, és tőle kell megtudnom, hogy ezek összeházasodnak, és elmentek villany-hasmelegítőt venni. ” (372.) — háborog Orbánné.

Paula a motiválója Erzsi és Giza viszonyváltozásának is, hiszen általa lepleződik le Erzsi nagy szerelme. A testvérszeretet ellenére állandó vibráló ellentét vagy a másság nehéz eltűrése érvényesült a két nővér között.

Giza München közelében éli az elit nagypolgárok életét, ő is a sznob „felsőbbrendű” társaságok figurája, a német precizitáshoz igazítja életmódját és emberi tartását. Nővére azonban tévesen látja a helyzetét, amikor a külsőségek alapján ítéli meg: „ Te ott nemcsak családtag vagy, hanem egyenrangú fél is, megosztják veled az életüket, asztalfőre ültetnek, reprezentálsz. ” (313.) Ámde a valós képbe beletartozik, hogy Giza nem mesélhet az unokáinak, mert az ő vasorrú bábái nem jó hatással vannak a gyerekekre, hogy kellemes „emberi” társasága egy hattyú, hogy kirándulni a luxus szinten megépített családi kriptába viszik, s a fia megkérte őt, ne érintkezzen a honfitársakkal: „A mama nem tud olyat kívánni, amit ne teljesítenénk. Én csak egyet kérek. Amióta Németországban élek, az itteni magyarokkal nem állok szóba, az otthoniaknak nem válaszolok. ” (315)

Orbánné valódi életet él, mondhatni élvezi, hogy szabad akarata van, meri vállalni önmagát, egyéniségét, míg Giza ezt sosem tette. Nem nehéz eldönteni, kettejük közül melyik a hitelesebb egyéniség. A mű vége valamelyest feloldja az évtizedes ellentéteket a testvérek között, Giza hazaérkezése viszonyváltozást hoz, s minden