Irodalmi Szemle, 1994

1994/6 - LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT: Orbánné drámája

Orbánná drámája

zíciójában természetszerűleg asszociálják az olvasó gondolataiban az Örkény által többször emlegetett verebélyi ecetgyárat, a vidéki miliőt, az ifjúság élményeit, emlékeit. „Anyai nagyapámnak ecetgyára volt Verebélyen, amit most Vráble néven találunk... Négy unoka verődött itt össze nyaranként, én és a húgom és Giza néni két lánya, s mi négyen óriási csavargásokat rendeztünk a környéken... Ahogy Proustnak a teasüteményről jut eszébe az ifjúsága, nekem, ha ecetszagot érzek, akkor rémlik fel húszéves koromig minden nyár, emberek, egy félig magyar, félig szlovák kisközség. Hozzá kell tennem, hogy ez a Verebély, amikor odajártam, már Csehszlovákiához tartozott, és az akkori Magyarországról nézve ez egy sokkal szabadabb és demokratikusabb világ volt. ”2

Iskolai neveltetésével Örkény elégedett volt, tanárai művelt emberek voltak, akik a nemzetek és vallások közti demokratikus szellemiséget hirdették és példázták. Az is megadatott az írónak, hogy Franciaországot a második, azaz szellemi hazájának nevezhesse, hiszen oly gyakran járt ott; a 20. századot pedig időbeli hazájának mondta, amelyet nagyon szeretett, akárcsak a valódit, Magyarországot vagy éppen Budapestet. „...Született adottságom, bárhol vagyok, három hét múlva beüt a honvágy... magyarnak lenni voltaképpen egy hiányérzet. Örök keresésben élünk. Leginkább persze a megmaradást keresve, vagy a hozzánk hasonló sorsúakat... Valami hiba van nálunk az emberi méretekkel... olyan tehetségeket termelünk, és néha akkora lángész szakad fel a mi sorainkból, hogy úgy érezzük, sokkal több magyarnak kellene lenni, hogy fel bírja szívni, használni ezeket a hatásokat... talán könnyebb lenne a tehetségte- lenséget elviselni, mint megbékélni azzal, hogy pazarlón bánunk a tehetségekkel. ”3 A tágan és szűkén értelmezett haza szeretete „kínálta, adta” az „Örkényre szabott” témákat mikronovellába, regénybe, drámába egyránt. A Macskajáték, ha szemérmes visszafogottsággal is, világosan konnotálja a hazaszeretet érzését, az „otthon lenni” biztonságérzet fontosságát. Orbánné története magán hordja a tipikusan magyar helyzetek és magatartások jegyeit, de legalább olyan mértékben példázza az általános emberit is. Tán éppen e kettős karakterénél fogva lett a drámának világsikere.

A „groteszk = szatíra + líra” - technikát Örkény most is vállalja, ezt sugallja már a kisregény kesernyés hangvételű mottója: „Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valmit, azon mi nevetünk. ” 4 A drámaváltozatot nevezték abszurdnak és komikusnak, maga az író a tragikomédia műfaji besorolás mellett döntött. Egyik „címke” sem kellően találó. Ha elfogadjuk az abszurd, abszurd dráma tömörített definiálását5, miszerint két össze nem illő, de egymáshoz közel került elem viszonyából született elviselhetetlen diszharmónia; hogy helyzetei megoldhatatlanok, hogy tehetetlenséget, reménytelenséget evokálnak; hogy a tagadás merev modellje, és tulajdonképpen „megoldásként” is csak önmaga kezdetébe tér vissza egy feltranszformálódott formában, akkor úgy látjuk, hogy a Macskajáték ide nem sorakoztatható be. Nincs nehéz dolgunk akkor sem, ha megkérdőjelezzük a tragikomikus minősítést. Ebben ugyanis a tragikum és komikum különválasztott, egyértelműsített két elem, mely egymás mellett, esetleg váltakozva fejti ki hatását a befogadóra, aki hol víg, hol elkomorodik.