Irodalmi Szemle, 1994
1994/6 - SZŰCS ENIKŐ: Versek
Versek kis delirium, olyan magánbejáratú mint egy kazettásmagnó, természetesen nem akarom őket sem magamat, és ez felettébb megokolhatatlan a miért elment (én láttam) körhintázni addig nekem sikerült tele...nőm a vécét és láttam benne elmerülni az ólmos vízfelszínt. De hagytam. Muszáj volt, különben agresszív lett volna és végül nem bírtam volna érvekkel tovább. Mármost elmerülési inger. És szó nélkül elviselem. A kivérzett fogkefék ínyén a hajnal elül, mint egy kétnegyedes sikoly. Oly. Azóta van az, hogy nem veszem észre a tükröket. Az a legegyszerűbb emberi érintés, valami ölelésszerű, már az sincs, mert körbejár mint egy madzag. A történést itt most késleltetni kell. Ezt te legalább annyira tudod, mint én. Te állapotba vittél, és én elviselem. A keresztjét pedig körbe...ózták, de ő ennek ellenére patetikus és önhitt maradt. Patikusként is láttam erre-merre közlekedni. A volna is elment körhintázni, és én nagyon szívesen vele maradtam volna, de egyszerűen jött az a bizonyos inger, amitől az emberek folytatásos regényeket írnak. Az embereket nem értem. És ők sem tesznek fel előre ki nem található kérdéseket. És akkor. Ez egy furcsa körítés a megközelített témához, de a téma ellenáll, és nem is nagyon hagyja magát. Megközelíteni. Igen, pontosan ez a téma hibája. Önhibájából kifolytatólagosan. Kellemes a pillanat, és hermetikusan közérthető. Lyukat fogok beszélni a hasadba, hogy elhidd. Láttam a lányt, pedig nem akartam. Folyamatosan üres maradt a kert, pedig ott állt a kertnek nevezett búzatábla közepén. És nézett. Rám. * VYPADNI Z MÝHO OBLÁČKU SKONČILA HRA, HRA NA LÁSKU BUDU TU SAMA HÁZET MÍČE Z NEBE MÍČE DÉTEM
