Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - VARGA IMRE: Nagyböjti krónika
Varga Imre március 21. A csillagászati tavasz kezdetét igazán méltán ünnepelte az idő. Ragyogó napsütéssel. Déltől az ajtó elé telepedve gépeltem álomtanulmányomat. Iramos munka, belső izzás, igaz, a javítgatás, tisztázás, szerkesztés még hátravan. Napnyugta előtt nekivágtam az erdei útnak; hosszú sétát terveztem. Már búvik a földből a salátaboglárka, csalán, zöldell az ibolyalevél. Micsoda terített asztal lesz ez egy hét múlva! Leülök s átitatom a testem a madarak hangjával, csicsergésével, elmerülök a napnyugat érzéseiben. Egyre tágabb mélység. Az átmenet csodája, testváltás, kapuélmény. Nappalból fordulunk az éjszakába. A Halak jegyéből a Koséba. Nincs karneváli hangoskodás, változást kísérő ricsaj, nem dörögnek az ágyúk, nem csattog a díszsortűz, de érezhető finoman a kozmikus váltás. A napszentület változásait jelzi belül is valami különös érzés, odakint a hangok, fények és árnyékok egymásba tűnése. A szagok mélyebbekké, teljesebbé, telítettebbé válnak. Készül a természet is az alászállásra. Előtte megborzong, megéled, megtisztul, átszellemül. Mintha az esti harangszó sodorná a völgy bejárata fölé a fehér ködöt, szélesen nyújtózkodik, terjeszkedik. S ahogy a kongás megszűnik, mintha a csendbe olvadó visszhang terítené tovább a fehérséget az erdőig, bele az éjszaka sötétjébe. március 22. Kába, nehéz ébredés, az álmok cseppfolyóssá válnak, szó szerint, mert a forrásvizekkel veszkődöm, hogyan is mérjem meg őket, másrészt viszont a cseppfolyós érzések, gondolatok kannákba töltetnek, s kapnak így — időleges — formát. Mintha jó tanácsot kapnék, kioktatnának. * A csillagok meghozták a tavaszt, remekel az idő, az árokpart zöld levelei némán nyalogatják a délután testét. A vidéki postán föladok néhány levelet, verseket és jegyzeteket Pozsonyba. A falu is megbolydult. Az a kutya, amelyik vonított, hörgött, amikor elsétáltam a kerítése mellett, most hátán fekve hentereg a porban, s ahogy észrevesz, föl-fölmorrint halkan, pofáját fehér hasszőrébe tolja. Később fölpattan, de csendesen, szelíden vakkant utánam, szinte kötelességből. Folyik a lomtalanítás, nagytakarítás. Dolgozgatnak a kertekben is. Ami szemetet, hulladékot, eldobált tárgyat, elvásott limlomot most kihordanak, ezzel helyet csinálnak az újnak. De a nagytakarítás odabent, a lélekben is megtörténik? Ahogy látom, hallom, már a szemét összegyűjtése, kihordása sem elmerült tevékenység. A szorgoskodók igyekeznek minél hangzóbb kísérlettel végezni: bömbölő rádiókkal, magnetofonokkal. A belemerülést, átéltséget nem érezni a tevékenységből. Hogy a belső megtisztulás, lelkiismeretvizsgálat, múltunkkal kapcsolatban megtörténik-e? A testi útját — a böjtöt, a koplalást — nem sokan járják, kifordultak
