Irodalmi Szemle, 1994
1994/6 - 440 ÉVE SZÜLETETT ÉS 400 ÉVE HALT MEG BALASSI BÁLINT - TŐZSÉR ÁRPÁD: Az égi szerelem elátkozott költője
Tőzsér Árpád született, s valószínűleg jóval a kaland után, mikor a „ bécsi virág” már csak „juta eszébe" a költőnek. Ez a két alkalmi kurtizán tehát már csak ezért sem láthatta a hozzájuk szóló verseket. De még ha látták volna sem igen hiszem, hogy megértették volna vagy bármiképpen is sértette volna a „szemérmüket”.) S további lehetséges kérdésünk ebből a problémakörből: valóban sikerült-e a „prédikátoroknak s a közvéleménynek féken tartani ” azokat a bizonyos magyar hölgyeket? Bornemissza Péter szerint, amint tudjuk, nemigen. Maga Balassi meg még Bornemiszánál is szerelembe „meröltebbnek” látja a magyar társadalmat, mert mikor a Szép magyar Comoedia Prológusában Bornemissza Ördögi kísírtetek]ének ba- chanáliáiról ír, úgy véli, hogy „Péter Pap... csak keveset írt benne ahhoz képest, az mit az dolog önmagában fog 3 Költőnk versbéli „illedelmességének” okát tehát valószínűleg máshol kell keresnünk, nem a „hölgyek iránti kötelező szeméremben ”. Klaniczay Tibornak, újabb történetírásunk — Echardt mellett — másik legjelesebb Balassi-kutatójának a Balassi-líra „szemérmessége” — érdekes módon — nem jelent problémát A szerelem költője című terjedelmes tanulmányában sehol sem teszi szóvá a kornak és a Balassi-műnek, sőt Balassi életének és művének a fentebbi furcsa ellentmondását, Balassi verseiben ő egyszerűen egy „szépségben és szerelemben tobzódó világot” lát4, s nem zavarja, hogy Balassi versbéli „szerelemben tobzódása” meglehetősen szelíd és fél szárnyú, hogy költőnk — az egykorú Európa poétikai kánonjának ellenére — teljességgel kikapcsolja szerelmi lírájából az érzékiséget. Klaniczay feltehetően teljesnek érzi Balassi szerelmi kozmoszát: a lelki és testi szerelmet egyaránt feltalálja benne. Direkt módon ezt a „teljességet” ugyan nem fogalmazza meg, de mikor egy másik tanulmányában5 a reneszánsz-neoplatonista Leone Ebreo szerelembölcseletéről elmélkedik, a „tökéletes reneszánsz szerelemre” (amelyben a lelki szerelem fejleszti ki a testi vágyat, szemben a tökéletlen szerelemmel, amelyben a testi vágy megelőzi a lelki szerelmet) többször is a Balassi költészetében megvalósuló szerelmet hozza föl példának. Ebből pedig egyenesen következik, hogy Klaniczay számára a költő Balassi szerelme lelki-spirituális indítékú ugyan, de ott van benne az okozat, a testi-érzéki vágy is, hisz egyébként nem lenne „tökéletes”. Ezzel szemben mi azonban Eckhardt Sándornak adunk igazat, aki szerint „Balassi költeményeiben hiányzik az érzékiség... Még leírásaiban is mindössze csak egyszer megy el az érzékiség határáig” 6. Szinte a sors iróniáját kell látnunk abban, hogy arról az egyetlen képről, amelyben Eckhardt „érzékiséget” lát (a híres „Kikapcsolja azért a hónál fehérebb mellyét” trópusról van szó!), más helyen éppen Klaniczay bizonyítja be meggyőzően, hogy nem lehet érzékiség hordozója, hisz a „mellyet” bámuló tündért a látvány „nem az érzéki, csábító Venusra emlékezteti, hanem a megközelíthetetlen Dianára, aki a testére tekinteni merészelő Acteont saját kutyáival tépette szét ” 1. így hát Balassi költészetében egyetlen hely sem maradt ahol érzékiséget gyaníthatnánk, s ez a kimért következetesség természetesen nem lehet véletlen: a költő Balassiban olyan kép él a „tökéletes szerelemről” és a „tökéletes nőről”, amelyben nincs helye a testiségnek, az érzékiségnek.
