Irodalmi Szemle, 1994
1994/6 - PERÚJÍTÁS - GULÁCSY LAJOS: A virágünnep vége, Na’ Conxypanból
Novellák Halványzöld Olea Fragrans fehérlő szirmai csodás, elbűvölő illatukkal, csábítva, híva csalogatnak... Azt hiszem, feléje vonnak... A csata mámoros zajában kacagva vívódik egy cudar kis dal: Trallala trallala Hivő szava Lét szamara Hi, hé! Lola Him hé! Lola A cudar dalocska vígan táncol... A korzó sokasága összegyűlt, s a díjkiosztás Don Jüanja köré nyomul... Kacaj-árja a víg csoportnak felénk is elhat... II primo premio!... II primo premio... Az első díjat elnyerte hát az álnok sárga csolnak... Mary is ott van, Jerry is ott van, a két haszontalan gyerek... Pipacspiros ruhájuk fel-fellibben, zöld fényben csillog huncut szemük, mely a tó hullámaival kél viadalra, smaragdját onnan lopkodja, hogy őrültté tegyen... E szemek sugara szórja szüntelen a vágy csillogó szikráit felém, míg a virágünnep tobzódó kacaja epedve fut a haldokló virágokkal ölelkezve a már csendes tónak kéjes ölébe. * * * A virágok ismét mosolyognak. Mimóza mosolygása az apró porcelánbabának, törékeny nippfigurának. Kis ismerősöm híva integet, csipkekendőcskéjét lobogtatva... Emléke múltnak, ifjúságnak... Kacagó, apró, csacska vágyak köröttem szállnak... Gyermekkorom hívó emlékmeséje... Elhagyott, hűvös kertek. Szederindáknak szürkéskék lombjai... Kéklila ködképe falusi csöndességnek... Tíz éve ennek... Aurélia még Elike volt. A bíborpír elkapkodja most tőlem a kert édes titkait... Félek, egy nap elvész anélkül, hogy önző, vad vágytól egészen áthatva szívjam magamba azt a sok szépet, amit a kert illatos virágai a szobrokra rácsókolnak, elvész egy nap anélkül, hogy a kert elzenélte volna nékem azokat a szent hazugságokat, amelyekért egy évet érdemes élni — s egy évig még élek. Hiszen a méreg, mit a mámor lihegő perceiben, redős bíbor virágok kéjjel túlontúl átitatott szirmaiból, mohón reszketve szívtam magamba, nemsokára hatni fog, s én, a csodabogaras, mandulaszemű fiú, meg fogok halni az elefántcsonttorony
