Irodalmi Szemle, 1994

1994/6 - PERÚJÍTÁS - N. TÓTH ANIKÓ: „Vörös virágai az álomfának kinyílottak végre”

Gulácsy Lajos írásairól

térve rádöbben, hogy csak úgy válthatja meg a világot (a művészet világát), ha kilép előző, megszokott, valódi világából, s újjászületve („Rinascimento ”) egy újat teremt új eszközökkel. Az újjászületés (és újjáteremtés) jegyében fogott hozzá Cevian Dido című regényéhez, mely írásainak második csoportját alkotja. Törekvéseit az e- lőszóban fogalmazta meg: „A forrás teljesen mentes minden vonatkozásoktól, minden eddigi megjelent irodalmi terméktől. így nincsen históriája vagy témája ennek a műnek. Nem is lehet, amennyiben teljesen új érzések kelnek itt életre az első laptól az utolsóig... Olyan, mint egy hatalmas fa, amelynek csak virágos vázát és dús termését élvezzük, gyökere nem a földbe verődött, hanem egy más, ennél termékenyítőbb ősanyagba. ”

Fennmaradt a regény kivonata, az egyes fejezetek vázlata. Kiderül ebből, hogy több szálon futó, valamiféle montázstechnikával szőtt műnek álmodta, melynek valóban nemigen volt előzménye a magyar irodalomban.

A (természetesen) töredékes Didó hangulatok regénye(regénytöredéke), főképp az élet és művészet kapcsolatát boncolgatja, ez a probléma izgatja Gulácsyt leginkább. Cevian Didó gazdag festő, aki pompás kerttel övezett házában a művészetnek él. A művészetről szóló elmélkedéseit barátaival osztja meg. Az alkotáshoz ihletre van szüksége. Az ihletforrás természetesen a nő, újra háromféle; az eszményi, a szellemi: Pauline, a szórakoztató, a kéjes: Hylli és a sötét szenvedélyeket osztó: Helley Ibelon. A három nő közül Pauline a legfontosabb, hiszen szépsége és intellektusa miatt Didó önkényes kísérletnek veti alá: eggyé lényegid a művészettel, miközben elszakítja a való világtól, megfosztja az élet hús-vér örömeitől, szerelmétől, Florestantól. Pauline megzavart világából öngyilkosságba menekül. Florestan pedig bosszúból megöli Didót. Kudarc és tragédia a regény zárlata: a művészetet nem lehet azonosítani az élettel.

Ez Gulácsy tragédiája is. Képzeletének, vágyainak, álmainak csapongó szárnyain egyre inkább eltávolodott a világtól, s hogy megtartsa benső egyensúlyát, egész kis birodalmat rendezett be élettérül: Na’ Conxypánt. Erről szól műveinek harmadik csoportja. A „különítvény” talán egy másik égitesten található (a lélek belső kozmoszában). Épületei pogá'csapaloták, ibolyagyökérvárak, cukrászdák, kávéházak, mézeskalács házikók. Földjét virágok tarkítják, s lehelik be bódító illatukkal: akáciák, aloék, liliomok. Bizarr lakói — kék vakolatgyerekek, reteknadrágos alabárdo- sok, porcelánbabaszerű kisasszonykák, magas cilinderes gavallérok — álmatagon járnak-kelnek, korzóznak, külön szótárral udvarolnak, mulatoznak. Csupa idill, csupa bűbáj, csupa tünemény e tartomány. Párái fülledt mesevilágból szállnak fel. Gulácsy fantáziája nyomán egy mesejátékféle is kikerekedik ("műfajait" gazdagítva!), melyben a jóság győzedelmeskedik a gonoszság felett. (Varázslat)

Az idillt megzavarja ugyan néha egy-egy váratlan esemény, például a Nagy Létra felbukkanása, aki/ami az ország épségét veszélyezteti, sőt félő, hogy a Hold is lezuhan támasztója, Pullipulli bátyó nélkül (A Nagy Létra és egyebek) — bágyadt apokalipszist idézve elő. Csakhamar azonban minden megoldódik, a riadalom elmúlik, az idill helyreáll.

A békés sétányok, nyílt kertek ellentettje a kepleenstohli ház, melyben tudo- mányos-fantasztikus kísérletek folynak (új irodalmi hagyomány alapkövei!), tanúi lehetünk egy műlény előállításának Hutterton professzor vegykonyhájában, majd