Irodalmi Szemle, 1994
1994/6 - DUBA GYULA: Mórocz Mária: Mintha
Duba Gyula Majd párák kelnek, illatok cseperednek, fenyőerdők zúgnak, torz vaddisznók búgnak, tücskök ciripelnek. A mély csend mélyén a lét fülel. Gezemice a mondat, de a szó fenekén isten intézkedik. Mintha a csend... Ha szólsz, elkergeted, ha hallgatsz, lefülelheted. A csendet. Mintha... mintha ásítana. A csend. Hallgasd! Ennyi. VI. Nehezen bírom nélküled. A szád. Az orrod. A borsónyi szemölcs a hónod alatt. Aranyered! Miért? Merre?! Máris indulok, megtörténik, elvégeztetik, bealkonyul. Megyek. Füstölgő gyárkémények, árva gémeskutak, sokszínű szivárvány. Mikor születtem, esett. Most virágzik a tök. A magasban vércse lebeg, függelék isten egén, egérre les. Jó így. Aki nem dolgozik, ne is egyék! Hol a kispárnám,reménycsomagom, pápaszemem? Néztelek egyszer, amikor becsuktad a bicskád. Halbicska vagy bugylibicska, nem tudom. Szép, merev, férfias. Kemény. A külvárosban a kerítésen ülnek a galambok. Töredezettek. A történhetetlenség átka. Miért? Kerítésen ülnek, nincsenek háztetők? Hol laknak az emberek? Ha házak nincsenek. Micsoda billegő utolérhetetlenség, mily bágyadt vidék. S hol az isten? VII. Megtörténik. Tudomásom van róla. Ismét görcsülök? A kérdésfelvetés álmos formakérdés. Gyurmatett. Ne tovább! Állj! Inkább a csend. A végső... Negyvenöt fokos szögben döfj kést a szívembe, este kilenckor, hóhullásos, meddő időben, lassítva. Snitt. Ennyi. Majd a szél. Felém. VIII. Mintha... Irma, ez a vég. Irmaságod nyugtalanít. Mintha mégis storyt írnék. Mintha sírnék. Rínék. Nék. Eeennyiii... IX. Hozzám lép a nemlét, és végigtapogatja testem. Mester. Mit ér e kéj? X. Nem bírom tovább. Szólj! Te. Mondj akár mesét, storyzz! S ne bakizz! Beszélj! Élj!
