Irodalmi Szemle, 1994

1994/6 - DUBA GYULA: Mórocz Mária: Mintha

Mórocz Mária: Mintha

III.

Minden sóhaj öncélú kéj. Kivel szeretkezel, hol kamatyolsz a történés kényszere jegyében? Búvalbélelt lelkem felsikolt, örömöt kér. Jószívvel megadod? Szeretkezzünk! Enélkül, hogy bírod elviselni a létet? Szürke pókháló a falon, rojtos és bojtos, döglegyet fogott, Őrülten berregő kereplő, mint aktív szereplő. Elmélyülök, sodródom, zizegnek csontjaim. A pók les s felnevet. Persze. Akárhogy. Döglégy, dögevő légy! A színtér változik, homorúi. A sarkak élesek, a tűk hegyesek, a kockák szegletesek. Mit szólnál, ha bepisilnék? Ne tedd, int a pók. Mintha esteledne, de nem. Posztmodern látomás, kesernyés íz. Szerdán. A vonalat senki nem lépheti át. Nappali látomás, gyertyafényben. Valaki az ablakomra ült, alagsorom üvegszemére, derék, széles fenék lehet, elvette tőlem a fényeket. Mimintha... Szervetlenség és kusza álom, délután három. A lehetőségek tehetetlenül ellehetetlenülnek. Miattad. Láttam, ahogy megetted a spenótot. Felfaltad előlem. Lila árnyak hajlanak felém, békák brekegnek, hegyek merevülnek, fekete fényük elvakít. Mégis megkereslek, körülliheglek, kizsigerellek. Esik. Kicsiny vízgömbök hullnak az égből. Egy kéz ernyőt nyit fölém.

Nem lehet megadás. A mese undok varangy, a story vedlett bölény. Agyő, őslény.

IV.

Aki közölni akar valamit, nem ismeri a nyelv lelkét. Nem szólok, csak megvetlek. A kofák asztalán padlizsán tenyész, szép, lila, hamis. Koslató, korcs kutya, dilis már, kan is?! Megértem mozdulatod, mikor szádhoz emeled a söröspalackot. Inni szándékozol, kortyolni vágysz. Nélkülem? Már nem csillog vágyaktól fülem? Miért csórtad el a törkölypálinkát, volt még az üvegben egy stampedlivel?! Felhajtottad titokban, láttam, nélkülem. Ordító fájdalom, nem kéj. Meg sem kívántalak. Ha akkor hozzám érsz, sikoltok, vagy kikaparom a szemed. Tűsarkú cipőmmel fejbe verlek. Álmodba lépek, belerondítok, de a magam álmából kitagadlak. Megragad a salingeri eszmény, csavarogni indulok, a lét titkait kutatom, hervadtan kurucko- dom. Idegen lakásban ébredek. Dohszag, gáztűzhely, két löttyedt tojás, reggelire vajas kenyér. Nomen est omen!, mondaná Bíró Yvett. Ki lenne ez a férfi mellettem? Horkoló, idegen fej. Te a fogadat is csikorgatod! Hol a bélelt hálózsákom? Miért nincs kerékpárom? Micsoda aljasa szövődmény. Csak nem nemzettünk egy storyt?! Mert: Minden szeretkezés önmagáért történik, s csak aztán másért! (Grendel Lajos)

Néma gyerek szavát anyja sem érti, Köszike, hát még ha árva szegény!

V.

A tökéletes szöveg néma, csendes és dadogó. Szól, de nem mond semmit. Pontos, ám érthetetlen. Fegyelmezett, ellenben kifürkészhetetlen. Mintha beszélne, de hallgat! Tépje ki nyelvét a nyelv, fékezze magát. Csendet kérek, Szilencium! Ennyi.