Irodalmi Szemle, 1994
1994/6 - ZS. NAGY LAJOS: Kutyaélet (vers)
ZS. NAGY LAJOS Kutyaélet Estefelé egy hámozott kutya repült be a költő ablakán. Narancskutya? Krumplikutya? Nyúzott házőrző? Beragyogta az ébredő esthajnali csillag. Mezítelen izmai, inai pirosán tündököltek. Szárnya se volt. Hogy szállt fel a nyolcadik emeletre? Hogyan higgyen most már a szemének s a világrendnek — gondolta költőnk. A hámozott kutya vére rozsdás harmatként pergett a hófehér lepedőkre. A költő éppen egyedül volt a szobában (vagyis most már kettesben a lehántolt bőrű kutyával). Árva gyöngybagolyként gubbasztott. A kutyának füle sem volt, azt is lenyiszálták. A költő megsimogatni se merte, félt, bevérzi kezét. Elnevezte a kutyát Antikutyusnak. Röviden: Antinak. Anti hízelegve dorombolt, mint egy macska. Mindenáron meg akarta nyalni a magasságokban lakó búbánatos költő száját. Nem értette, vagy meg sem hallotta nevét. Távozz tőlem, te nyúzott angyal! — szólt rá a költő. De hiába üvöltözött a kutyára, hiába rimánkodott neki, pedig már feljöttek az összes csillagok, a nyúzott állat leheveredett a lába elé a patyolattiszta mezőre, s dorombolt, nyüszített, nyerített neki. "Most olyan vagy, mint egy ócska szimbóleum, amiképpen azt F. Bertalan mondaná, a kozmikus utazó ľ'
