Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - VARGA IMRE: Nagyböjti krónika
Nagyböjti krónika március 18. Séta alkonyatkor. A csertölgyes fái között folyton magamba ütközöm. Indulatosan gondolok egyik tanítványomra (több nincs is), aki könnyedén veszi a jógát, a leckét elfelejti, lusta, halasztgatós, figyelmetlen. Visszatérek az erdei útra: nézem a barna avart, átkarolok egy terebélyes fát, de kisvártatva újra rám csap az érzés. Mégiscsak pimaszság gyógytornaként, unaloműzésből végezni a jógagyakorlatokat. Újra az erdő. A szagokban, illatokban hosszan időzöm. De megint támad ez az ellenséges érzés, lélegzésjelenlétemből kiver; nem engedem csapongani tovább. Nyilvánvaló: amit nem szeretek tanítványomban, az mind az én gyöngeségem. A saját szintemhez képest — úgy érezhetem — túl lanyhán gyakorolok, nem elég mélyen, alaposan, átélten. Az ő szintjén Pista sincs rosszabb helyzetben. Igaz, nem képes az ekeállásra, gyertyára, kapkodós az étrendjében, tornaszerűen, önbizonyításként gyakorol. Hónapokig csak fülével jegyzi meg a leckét, máskor meg szorgalmasan, áhítatosan rója mondandóim velejét, jegyzetel. Visszatérve ehhez a sötéten, ellenségesen fölkelő, s most már megcsillapodó s gazdára találó indulathoz. Teljesen a lelkes, odaadással, alázattal végzett gyakorlás világíthatja át, mert akkor már nem szükséges másokat öltöztetni elégedetlenségembe, elvégzem a sors által rám bízottakat. Most itt újra előbújik: mennyire nem vagyok én bent a jógában. Fájdalom, keserűség, s nem a sokévi gyakorlás csekélyke eredménye miatt. A testem mint eszköz bizony még nem gyémántkemény, a gondolataim is veszettül csaponganak. A bele- merülés, azonosulás, a tudás, tudom, végső soron szeretet kérdése, nincs más akadálya, csak én. Az önzés. Hogy képtelen vagyok mássá válni! De ezért a gyakorlás, hogy az akadályokat megszüntessem, s ami a légzőgyakorlatok elragadtatásában, a test megoldódásában, rácsúszásomban minden környezőre, áthasonulásom érzékeléssé, szagokká, hangokká, vagy a testi feszítés közben erővel telítődés, a forróság jelzi, ígéri, hogy a kóstoló után nagyobb falat következik. Határtalanul. Mások megértéséhez komolyabban, gondosabban, szigorúbban kell foglalkoznom a rám bízott testtel és lélekkel. Sorsommal. Testtudatosítás közben érzem a feszültséget a lapockák környékén, nyakban és vállban is, lazítok. Belülről, a figyelem, átlelkesítés révén. A feszültség még sötétes az izmokban, lelki természetét egészében nem ismerem. A módszer pedig csak ideig- óráig eredményes, az okokkal bajlódik, s nem az okokat tárja fel. Ráfeszítek, lazítok. Megismétlem. Könnyebb, lazább vagyok egy ideig, míg aztán a belső feszültség megint megkeményíti izmaimat. VARGA IMRE
