Irodalmi Szemle, 1994

1994/6 - LUDVÍK VACULÍK: Hogyan kell fiút csinálni

Hogyan kell fiút csinálni

Akkorra már Adam fiacskái "kipurcantak" benne. Meglepett, milyen nyugodtan válaszolt minden ilyenfajta kérdésemre: mintha a bűnbánat részének tekintette volna.

— Megkérdezte, hogy beléd fecskendezheti-e?

— Nem.

— Honnan tudod olyan biztosan?

— Mert vártam, megkérdezi-e.

— Hogy engedhette ezt meg magának?

— Nyilván arra számított, hogy magam figyelmeztetem.

— De te akkor...

— Akkor még szedtem Gruša tablettáit.

Mielőtt még azt mondtam volna neki, hogy hagyja abba a tablettaszedést, mert féltem, még valami baja lesz tőle. így hát nem történt semmi, minden a legnagyobb rendben van. Hát nem borzasztó ez?

Kiöblítve hüvelyéből a spermát, hűségéről meg is győzött mindjárt!

S ha most annyira akarja a harmadik gyereket, vajon otthagyna-e engem, ha Adam teherbe ejtené? De ő tőlem akarja, hajtogatja folyvást. S ha egy murin egy jóképű férfira akadnak, akinek ráadásul megvan mindene, amit Xenka szeretne — gyönyörű lakása, sok pénze, s megadna neki mindent, hogy ne kelljen munkába járnia, miért ne menne el hozzá? Hiszen úgy érezné, hogy szereti, s a többire ügyet sem vetne.

Nem tudom, mit álmodtam. Elalvás előtt Dick Francis Az élő befektetés című lovaskrimijét olvastam. A főhőse rokonszenves. Reggel nem mentem fürödni. Beraktam mindent a kocsiba. Megvárom, amíg felszáll a köd, különben nem sokat látok a tájból. Nem tudom, mit álmodtam, de mielőtt elaludtam, azon töprengtem, vajon mit tennék, ha útközben találkoznék egy nővel, aki iránt vonzalmat éreznék, s ő is vonzódna hozzám... Lefeküdnék vele? Nemrég még a válaszom határozott nem volt. Ugyanis balga módra azt hittem, hogy Xenka méltányolná ezt: s ezzel hűségre kötelezném őt is. Nem így történt. Marhaság: Xenka már rég túl van rajta, most pedig a gyermekéről gondoskodik, és nagyon szeret engem.

(...)

Kimentem a térre, benéztem a könyvesboltba, tele volt emberekkel, de semmi érdekes, majd bekukkantottam a borozóba, tele volt füsttel és fiatalokkal, végül betértem egy ingeket árusító boltba, de egy ing sem tetszett. így aztán beültem egy teára: ott tisztaság és nyugalom volt, csupán valamiféle légkondicionáló búgása hallatszott be a folyosóról. Az asztalok felét elfoglalták, átellenben két férfi ült, a velem szemben levőnek csak két foga volt, száját mégis szüntelen nyitva tartotta, ajkát bágyadtan mozgatta, mintha mondani akarna valamit, de hallgatott, arca lángolt, feje úgy ingott, mint egy félkegyelműnek. Nem tudtam megállapítani, valóban idióta- e, vagy csupán játssza az idiótát a barátjának. Az elnevette magát, megfordult, neki viszont gyárilag szabályos fogsor villogott a szájában. Az "idiótát" elnézve, aki inkább csak túl idős férfi volt, megpróbáltam őt elképzelni mint életrevaló kisfiút, aki Pelhrimov utcáin szaladgál, majd mint jóképű fiatalembert, férjet és apát... Tisztában van az ember igazi önmagával? Tudja, milyennek fest valójában? én úgy nézek