Irodalmi Szemle, 1994

1994/6 - LUDVÍK VACULÍK: Hogyan kell fiút csinálni

Hogyan kell fiút csinálni

— Megfogjuk a csukát?

— Hagyd szegényt, hadd éljen.

— De úgyis megdöglik, ha mindent fölfalt a patakban — mondta.

Szívesen halásznék Joseffal, de nem értek vele egyet, hogy áramot engedjünk a vízbe, az mindent megölne.

— Mi az, hogy mindent — ellenkezett Josef —, hiszen már semmi sincs ott, a csuka mindent fölfalt.

Aztán Josef kijelentette, hogy elmegy a teherautóval az erdőbe tűzifáért. Tapintatosan invitált engem is, s én fontolóra vettem, merjek-e nekivágni az erdőnek: mert hát a szívem. Persze nem akartam a dolgot elárulni Josefnak. Hát vele mentem. A szívem nem rakoncátlankodott, de a teherautó úgy beszorult a tönkök közé, hogy Josef dühösen letépte hátul a tartalék tartót. Az erdőben volt fa bőven: vastag fa- törzsdarabok, fenyő-, tölgy- és hársgallyak. Fűrész nélkül félig megraktuk az autót. Aztán Josef meghívott ebédre. Nem mentem.

Délután kisütött a nap. Lesétáltam a patak mentén a zsiliphez. A gátat összezsugorodott száraz juharlevél borította. A szél azokról a fákról fújta oda, amelyék alatt nyáron vendégeskedtünk. A száraz, avar ropogott a lábam alatt. Elnéztem az elhagyatott tájat, s eltűnődtem, milyen különös ereje van az időnek: hogy a múltba merült minden, és sohasem tér már vissza. Milyen is lenne, ha tovább kellene mennem, mert úgy határoztam? Kacsázó ír. Ám legyen. Elhatározás dolga az egész: ha az agyamban másfelé fordulok, nincs Xenka, hiszen nem jutott tovább annál a pontnál, ahol most van! De megajándékozott Luckával, s az már rosszabb. De Luckát magamhoz vehettem volna, hogy az enyém legyen, s otthagyhatta volna Xenkát a szülés előtti időben. Csakhogy elképzelhetetlen, hogy ők ketten ne kötődjenek egymáshoz. Rettenetes az, hogy az embernek olyan gyermeke legyen, aki egy nő iránti szerelem megtestesítője, de az a nő már egy másik férfihoz tartozik.

Tejet és vajas kenyeret ebédeltem, kolbászt meg kenyeret vacsoráztam. Josef ugyan megint meghívott vacsorára, de nem fogadtam el a meghívását, mert nem akartam azt a látszatot kelteni, hogy nála szándékoztam kosztolni..Csak elkísértem az útelágazásig. Előttünk keleten világított a sápadt telihold, jobbra a csupasz égerfák fölött két nagy csillag ragyogott.

— Megcsalt már valamikor a feleséged? — tettem fel a kérdést Josefnak.

— A mostani?

— Vagy ez, vagy az első.

— Az elsőtől azért váltam el. Hát akkor isten veled, minden jót!

— S csak egyszer történt meg a dolog, vagy többször?

— Nem tudom. Egyszer vagy tízszer, egyre megy.

— Hogyhogy egyre megy! Egyszer csak véletlenül eshetett meg. Mert, mondjuk, kapatos volt, vagy olyan alkalom adódott.

Éreztem, hogy nem érvelek éppenséggel valami szerencsésen: éppenhogy adódott olyan alkalom. Josef nem vette a lapot.

— Micsoda? Alkalom? Hát ide figyelj, alkalom mindig adódik.

Felmutattam az egyenesen fölöttünk lévő Hattyú csillagképre, de nem tiltakoztam.