Irodalmi Szemle, 1994
1994/6 - LUDVÍK VACULÍK: Hogyan kell fiút csinálni
Ludvík Vaculík nyíre statikusak, s amelyek mozgást jelenítenek meg — Xenka viaskodását a megzabolázott lóval — két szép állatot mutatnak: fekete ölét. Megmondtam Josefnek: — Még mindig unszol, hogy csináljak neki gyereket, mit tennél a helyemben? — Hát csinálnék. Elmondtam neki, hogy a múlt hónapban feltettük a sorskérdést, és Xenka azt hiszi, hogy terhes. — Egy hónap kevés! Mi az egy hónap? Engedjetek szabad folyást a dolgoknak. — Megegyeztünk abban, hogy ha nem történik meg a dolog ebben a hónapban, az annak a jele, hogy már fölösleges erőltetni. — Marhaság! Akkor még meg se fordult a fejemben, hogy netán valami bajom van. Semmit sem éreztem. Most félek: nem az életemet féltem, hanem a halálom következményei aggasztanak. Xenka azt mondta: Ha meghalnál, elvetetném a gyereket. Ez meglepett, de nem szóltam semmit. Elvártam volna, hogy megtartja emlékül. Elmeséltem Josefnek, hogyan emeli fel Xenka a kezével popóját, hogy megtartsa a magot. Josef nevetett rajta, és azt mondta, sírni szeretne a gyönyörűségtől. — Milyen magától értetődő — mondta. Elmondtam neki Jifina fúcsinálási elméletét. Felkeltette érdeklődését, de kételkedett benne: alighanem még valami más is van a dologban, mert ha ilyen egyszerű, az emberek már rég rájöttek volna. — Mi értelme van az életnek? — kérdeztem Joseftól. — Semmi — mondta. Reggel megfürödtem, ma melegebb van, s nyomban kedvet kaptam vágtázni egyet a lovardában. A patak tükre hullámzott. Eszembe jutott a csuka: Josef ugyanis azt mondta, egy nagy csuka van itt. Eszembe jutott a szardínia is, nem szeretem, de máris siettem megenni, hadd legyek egészségesebb. Aztán telefonáltam Xenkának: nem szívesen, ráadásul félelemmel tettem. Bizonyára nem lesz otthon. Magdaléna vette fel, s én vártam a mondatot: Anya nincs itthon. Tegnap este elment, s még nem jött haza, De Xenka otthon volt, és elbűvölő hangon jelentkezett. Az udvaron vödröket cipelő lányok rám köszöntek. Josef még otthon volt, elindultam hát elébe, alig egy kilométert kellett gyalogolnom a házak nélküli üres úton. Előbb a kutya futott elém, utána jött a fütyörésző Josef. Most már nem kérdezném meg tőle, van-e dolga valamelyik fiatal lánnyal. Találkoztunk, s ő azt mondta: — Az nem olyan magától értetődő, mint ahogy mondtad. — Mi? — Hogy a férfi kromoszómáknak előbb kell célba érniük. Létezik valamilyen kiválasztás is. — Milyen? Ki csinálja? — Hát a nő. Bizonyára van benne valami, ami jobban vonz egyeseket. — Minden bizonnyal — hagytam rá —, alighanem a kémia érvényesül benne. — Egy frászt a kémia! — fakadt ki Josef. — A finom női kémiát értettem rajta —javítottam ki magam. Josef megkérdezte:
