Irodalmi Szemle, 1994
1994/6 - LUDVÍK VACULÍK: Hogyan kell fiút csinálni
— Ezt kell befogadnia a szegénykémnek? — kérdezte, majd mellét hirtelen az ágynak nyomta, nyöszörgőn, ekkor azonban belehasított a szívembe valami fájdalom, a sperma bennem maradt. — Nem megy — mondtam. Az előszobából hang hallatszott, biztosan megjött Magdaléna. Xenka rögtön fel akart állni, de megragadtam a fenekét, magamhoz húztam, s befecskendeztem neki. Kész a gyerek? A szívem nem szokott fájni, nem tudom, mi ez, eddig csak hallomásból ismertem ezt az érzést. Utazás közben majd megpihenek. Az elutazás előtt viszont még írnom kell valamit Vlasta Chramostová születésnapjára. Másnap reggel Xenka egy újabb adag életvízzel a testében indult munkába, Jifina tanácsa ellenére: a nappalok és az éjszakák keverékét hordja magában, amelyből a fiúk hamar "kipurcannak”. Megírtam azt a születésnapi dolgot. Az istenért, hát csakugyan gyerekünk lesz? Mi van velem, meghalok? Sok még a feladatom és a tervem. Xenka nem tudja, hogy csupán a dolgaim egyharmadát ismeri. Csak annyit tud rólam, amennyire szüksége van belőlem, s ez így helyes. Én látom és érzékelem az egész életét. Mikor tizenegy órakor még nem volt otthon, az erkélyről lestem, hogy mikor jön. Gondolkodó ember vagyok, szinte mindent tudok, amit tudni lehet, a maradékot pedig, ami még megismerésre vár, már nem érem és nem írom meg. Miért szaladok ki tízpercenként az erkélyre? Igen, félek, hogy a színházban, a páholy szőnyegén egy jobb bikának tárja szét szeméremajkait. Bár tudom, hogy ez ostobaság, hiszen most úgy szeret, mint még soha, ez az elképzelés mégis szöget üt a fejembe. Átnézem a jegyzéket, mit kell magammal vinnem: a rádiót végül kihagyom. A Háború és béke elfoglalja a fél táskát. (...) Ma már kaptam tőle egy levelet — harmadnapja vagyok itt. Tárgyilagosan és humorosan ír, ugyanakkor könyörületesen is. Csakhogy ma kissé jobban gyötör a szívem, mint tegnap! Pedig erősnek érzem magamat! Utazni, írni van kedvem! Josef tényleg várt engem: az istálló fölötti kis helyiségben három napig hősugárzóval fűtött. Az áramot rögtönzött huzalokon vezette be. Josef szomorúnak látszik. A nőkről beszélgetünk, én nem lehetek meg enélkül, de Xenka hűtlenségéről hallgatok. Josef szereti Xenkát. Szeretettel persze. Úgy éreztem, már régebben is, s amióta idejárunk hozzá, állandóan úgy érzem, nem jó boldognak mutatkozni előtte. Nőre vágyik, gyengéd barátnőre, akivel együtt üldögélhetne, beszélgethetne, ehetne... Hogy mi másra lenne még képes egy nővel, nem tudom: én sokra tartom, de neki kételyei vannak. Megérkezésem napján gyönyörűen sütött a nap! Ezért Josef úgy tervezte, másnap, miután megetette a lovakat, elmegyünk valahova, meg akart mutatni valamit. Neveklovban mindenfélét bevásároltunk, s kimentünk a legelőkre, ahonnan állítólag gyönyörű kilátás nyílik, csakhogy köd volt, csupán mintegy százötven méterre láthattunk el. Három órát vártunk, hogy a nap, melynek áléit korongja alacsonyan ült a fák fölött, áttöri a ködöt, de indulnunk kellett vissza, mert Josef még ki akarta engedni a lovakat az udvarra. Most rettentően fáradt és dühös. A csapat tagjai közül senki sem segít neki. Ezért akarja abbahagyni itt a munkát. Festeni szeretne, és fotózni. Elkezdtem olLudvík Vaculík
