Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - MONOSZLÓY DEZSŐ: Trisztán és Izolda
Monoszlóy Dezső is ismerhetett. RENDEZŐ: Trisztán nem konkrét tárgyakat vesz szemügyre, a látható körvonalak mögött az elvesztett időt keresi... Gunyorossága egyfajta kétség- beesést leplez. IZOLDA: Kétségbeesést? Én inkább szomorúságnak nevezném. RENDEZŐ: Nem, Trisztán nem szomorú. A szomorúság passzív, Trisztán kétségbeesett, de tettre kész... Előtte egy megöregedett asszony ül, akire nemcsak azért haragszik, mert annak idején nem tudott várni rá, hanem azért is, mert megöregedett. Ezt személyes sértésnek tekinti. Egyszóval, ő nem Don Quijote, aki Izolda nagymamában a világszép menyasszonyt látja... IZOLDA: Hanem? RENDEZŐ: Ő Izolda nagymamában a világszép menyasszonyt szeretné látni, de tudja, hogy ez tragikomikus próbálkozás csupán. De itt ugorhatunk egy pár oldalt. Kezdjük a kilencvenedik oldalon fent, ott, ahol Isolda: „Mit mosolyog?” Megvan? IZOLDA? Mit mosolyog? TRISZTÁN: Mosolyogtam? IZOLDA: Igen. TRISZTÁN: Pedig cseppet sem mulattató, amire gondoltam. Elképzeltem magát fehér menyasszonyi ruhában. IZOLDA: Állítólag nagyon jól állt. TRISZTÁN: Most miről fecseg? IZOLDA: Az esküvőmről. TRISZTÁN: Miféle esküvőről? IZOLDA: Hát Herberttel... TRISZTÁN: Ki beszél a maguk vadházasságáról? Én természetesen azt képzeltem el, hogy maga ráncosán, öregen áll fehér ruhában az oltár előtt, s én maga mellett ifjú Trisztánként. IZOLDA: Már megint udvarol... TRISZTÁN: Nem, csak elmerengtem. IZOLDA: Nem is adnának össze, hiszen maga sem vált el, én sem. TRISZTÁN: De itthon felöltözhetne ebbe a maskarába, hiszen igazság szerint mégiscsak mellettem kellett volna fehérben állnia. IZOLDA: És maga, amikor először azzal a spanyol nővel... TRISZTÁN: (Durván.) Mi köze hozzá!? IZOLDA: Trisztán, hogy beszél maga velem? TRISZTÁN: Úgy beszélek, ahogy megérdemli, mint öreg férj az öreg feleségével. IZOLDA: Arról, hogy megöregedtem, igazán nem tehetek. TRISZTÁN: Mindenért maga felelős. IZOLDA: Jó. Éppen ezért itt maradok Herbertnél, aki nem gorombáskodik velem, aki a gondolataimat is lesi, aki... TRISZTÁN: Csak dicsérje, úgyis tudom, hogy undorodik tőle. IZOLDA: Egyáltalán nem undorodom, ezt most honnan veszi?
