Irodalmi Szemle, 1994
1994/5 - MONOSZLÓY DEZSŐ: Trisztán és Izolda
Trisztán és Izolda TRISZTÁN: A nőknek imponálnak az efféle marhaságok. IZOLDA: Azelőtt sohasem vett nekem virágot. TRISZTÁN: Abban a világvégi hagulatban éppen arra volt időm! IZOLDA: Fiatalkorában sem volt valami kedves hozzám... Azonkívül, hogy elnevezett Izoldának, s magát Trisztánnak, inkább bohóckodni szeretett. Mint Tántrisz. Nem, nem is bohóckodni, mindent kifigurázni, akár csak most, pedig akkoriban még hűtlenséggel sem vádolhatott. TRISZTÁN: Ha mindenen meghatódom, az jobb talán?... Eh...Hova lett az a szép barokk lantja? IZOLDA: Valamelyik bombatámadás áldozata lett, Istenem, hogy még erre is emlékszik... TRISZTÁN: Mondtam már, hogy semmit sem felejtettem el. Még arra is emlékszem, ahogyan a húrokat tanulta: Ein armer Dichter geht Heute essen. IZOLDA: e a d g h e ! TRISZTÁN: Kár, hogy annak a lantnak is oda kellett vesznie. IZOLDA: Kár. TRISZTÁN: Ha jobban vigyázott volna rá, akkor most elvihettük volna magunkkal. Kint a tengeren, kettesben a vitorláson, kivált, ha dühöng a tenger, nem árt a lantszó. IZOLDA: Az lecsendesíti a hullámokat... TRISZTÁN: A valódiakat talán nem, de azokat, melyek az ember lelkében hábo- rognak... (Dudorászik.) Tód geweihtes Haupt Tód geweihtes Herz... IZOLDA: Ez micsoda? TRISZTÁN: Már ezt sem tudja? Wagner. Akkoriban folyton Wagnert játszottak, vagy nem? IZOLDA: Annyi minden történt azóta... RENDEZŐ: (Kopogtató hangok a nézőtér felől.) Várjatok, tartsunk szünetet. IZOLDA: Már megint velem van baj? RENDEZŐ: Egyitekkel sincs baj. Talán a tempóval. Túl egyenletesek vagytok, s egy ilyen feszült találkozás rapszodikusabban bánik az idővel. Szüneteket tart, elréved, felgyorsul... TRISZTÁN: Más szóval, semmi baja, csak a torka véres. RENDEZŐ: Én mindössze itt-ott egy árnyalatnyi tempókülkönbséget szeretnék kihallani, hogy érezzem, miközben beszéltek, egyre több jut az eszetetekbe a közös múltból. De ezek nemcsak közös emlékek, s még ha azok is volnának, ki-ki másképp őrzi. Ezt a visszagondolás- beli diszharmóniát valahogy jelezni kellene. Azt értem ezen, hogy egy-egy mozdulattól, egy-egy szemvillanástól a kimondott szó hangsúlyosabbá váljon. Trisztán például többet foglalkozhatna az őt körülvevő tárgyakkal. Felmérhetné az idegen lakás berendezését, mintha keresne valamit, akkor is, amikor azt a lantot említi... TRISZTÁN: Szerintem Trisztánt hidegen hagyják a tárgyak. Idejött, hogy elvigye az asszonyt, aki már úgysem abban a régi lakásban lakik, amelyet ő
