Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - CSAPLÁR VILMOS: Kerék nélküli utazás
Kerék nélküli utazás Mindig ott van. Valahogy. Levakarhatatlan rólam a világutazása. A stílusa. Az önkényeskedése. Ilyen gézázásban éltem, ilyen gézázás közepette, ha ugyan a közép szónak van értelme az én körülményeim között. A Géza éppenhogy a szélén tűnt föl. A láthatatlanságnak is a szélén. Csak azért nem a /esszéién, mert itt nincs fegszél. Csak meg-megérintett a nemláthatóságával. Ezzel is a nemtalálkozást ajánlotta. Arról szó sem lehetett, hogy hívjon a világba. Nem éreztem, hogy hol jár, csak mániákusan emlegettem, hogy Géza, Géza! Van egy géza. Aki volt. Szinte egyik pillanatról a másikra bekövetkezett egy másik géza. Úgy tűnt, hogy ez már nem is gézázás. Képtelen voltam benézni abba az autóba, és nem jöttem rá, én naiv, hogy a Géza nem enged. Nem fogtam föl, hogy a gézázás bármilyen lehet, mert körbeér. A gézaidő és gézatér végtelenül terjeng bennem, és éppen ezért a vége is belefér. Benne van a vége, így a vége után is minden visszatér. Tehát a vége nem a végén van. Néha úgy leszek okosabb, hogy bunkónak tettetem magam. Ez lázadás, durvaság, nem törődöm a gézázás rejtelmeivel. El kellett érnem, hogy ne csak benézzek abba az autóba, hanem benn is legyek. Itt momentán semmi géza nem volt, csak fekete bizsergés. Nem tudom, miért nevezem bizsergésnek. Nem bizseregtem, de mégis. Izgatott is lettem, elgézátlanodott. A fekete se fekete, mert benne vagyok. Kivillannak a testrészek. Fehérlenek a szándékok. A Géza lehetetlent kívánt tőlem, éppen ezért nem is kívánta. Rám bízta ezáltal. El akarom-e neki, az elfoglalt száguldozónak mesélni azt, amit nem lehet? Egy éppen ekkort és ígyet képtelenség kibányászni szavakkal, ő csak tudja, egy világutazónak annyira gyorsan és világutazással telítetten ömlik egyik pillanata a másikra, hogy alig látszik ki valami az új pillanat alól. Az ellenőr se más. Annyi autóval, feketével kerültem kapcsolatba az ellenőrzéseim során, hogy csak az a kérdés, miért akarom én a Gézának épp ezt elmesélni? Miközben nem lehet. Egyszer kifejtettem volna Gézának, hogy ő hogyan lett világutazó, de nem engedte, így hát nem tudtam. Nemcsak nem hallgatta meg, hanem még magamban se engedte elgondolni az első utazását. Azonnal rájöttem, hogy az első mennyire szótlan. A gézázók szavak nélkül is tudnak utazni és ellenőrizni. Furcsamód szabadszájú lettem ettől a felismeréstől. Mesélni kezdtem a világutazómnak, hogy én, a kis valaki hogyan segédkeztem egy kötél végét bedugni valamibe. Ez a valami inkább valaki volt, egy lány, jól ismertem, mivel éppen egy házban laktam vele, de a kötél felől nézve mintha nem is tartozott volna a lány ahhoz a valamihez, amibe a kötelet tuszkoltuk. A házunkra meg egyáltalán nem gondoltam közben. Nem igaz, a szaga lányszag volt, de az első az első. Csak a másodiknák kezd derengeni, hogy mi micsoda. Az első szag lehet bármilyen ingerlő. Emlékezetes, de
