Irodalmi Szemle, 1994

1994/5 - HAJDÚ ISTVÁN: Éjszaka az Escorialban

HAJDÚ ISTVÁN

Éjszaka az Escorialban

Ez az írás nem itt kezdődik. Ez az írás valójában sehol sem kezdődik, csak lebeg valahol. Mert ki meri nekem állítani, hogy tudja, hol az igazi kezdet és valós vég?

...a hűtőszekrény üres polcai úgy meredeztek feléje, mint gyilkos cápafogak. Valami innivalót keresett, hideg üdítőt, de tejnek jobban örült volna, szinte érezte a tej füves ízét a szájában, de a kivilágított dobozban csak egy régen ott felejtett retegkö- teg fonnyadt vörösen, mint begyulladt másnapos szemgolyók. Becsapta a hűtőszekrény ajtaját, és a helyiségben egy szempillantás alatt sötét lett, s neki várnia kellett és meresztgetnie a szemét, hogy pupilláin keresztül újra tudja érzékelni a tárgyakról visszaverődő tompa fényt. Megtalálta a vízcsapot, sikerült kitapogatnia egy tárgyat, amely alakja szerint pohár lehetett, és mohón felhajtotta a beleeresztett folyadékot. Olyan mohón, mintha napokig sivatagban bolyongott volna, és most ismeretlen démoni erők csak sóshalat dobálnának megkínzott lábai elé, fokozva szomjúságát, gyengítve hitét a megmenekülésben. A szomjoltó műveleteket félálomban végezte, álmából arra riadt fel, hogy valami fojtogatja, valamilyen rosszindulatú rontás, kiszáradt a torka, és szomjas. Üdítőnek nyoma sem volt a lakásban. A vásárolt tej nem jutott az eszébe, pedig ott volt a mosogatóasztalon kitöltve egy üvegben, hogy aludjon meg reggelre. Az ivástól a homlokán verejtékcseppek jelentek meg, kézfejével letörölte őket, visszabotorkált a hálószobába, résnyire kinyitotta az ablakot, és visszafeküdt aludni. Most már nem zavarta semmi, mély álomba merült. Az ágya fölött felakasztott képen megmozdult egy figura, egész biztosan megmozdult, csendben előrelépett fehér leplében, mint egy lopakodó szellem. Az ernyedt test fölé hajolt, és ájtatosan álmot lehelt belé.

Az álom:

Teljesen alámerülve, valami sűrű sötét folyadékban lebegett, neki-nekiütközve a medence puha falainak. A tér szűkös, szinte alig fért el benne, tompa hangfoszlányokat hallott, és kellemetlen nyomást érzett teste egész felületén, fejét próbálta elérni a kezével, mert szörnyen viszketett, de a tér túl szűkös volt ahhoz, hogy egy ilyen műveletet el tudjon végezni. A kellemetlen érzést csak akkor tudta némileg csillapítani, amikor a koponyája a medence falához ütközött, s ő akkor gyorsan elkezdett bólogatni, és fejét a puha falhoz dörzsölte. Nem tudta, mióta tart ez a kó- más állapot, egyszer csak megjelent testében a tudat, amely csak érzékelni volt képes. Nem szomjazott, és az éhség sem gyötörte, az energiát, a táplálékot az ismeretlenből kapta, talán egy másik testből, mellyel szimbiózisban élt. Majd a burok túl szűkössé vált, egyre kényelmetlenebbül érezte magát, tudatosodott benne a bezárt-