Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - GRENDEL LAJOS, POKSTALLER LÍVIA, MÉSZÁROS ANDRÁS: Az Irodalmi Szemle prémiumai 1993-ban
Az Irodalmi Szemle prémiumai 1993-ban ahol Kulcsárt a legtöbben támadják, vagy inkább: melyet kevesen fogadnak el/be. Egyedi szó- és mondatfűzése, ciklikusan visszatérő szókapcsolatai nem önismétlést jeleznek, hanem a fontosnak tartott gondolatokat erősítik. Egészen új értelmezését adja Kulcsár az emberi (különösen a férfinő) kapcsolatoknak is. A szerelmet és annak testiségét is transzcendentális magasságokba emeli. Úgy érzem — a tévedés lehetőségét természetesen fenntartom — ezekben a versekben érhető tetten leginkább a „fölösleges” pátosz, mert itt éppen a szerelem emberközelisé- gét kérdőjelezi meg. Szerelmi témájú versei közül is legjobbak a négysorosak és azok az egészen rövid kis villanások, amelyek szemléletes példái Kulcsár nagyszerű sűritő-képességének. 1993 februárjában jelent meg az Irodalmi Szemlében néhány Kulcsár-vers, amelyek ugyan nem a frissen kiadott Mindig című kötet legjobb darabjai, mégis jó szemléltetői a költői személyiség fent leírt megnyilvánulásainak. Kívánom Kulcsár Ferncnek, hogy ez a téma egy olyan sokfenekű láda legyen a számára, melyből még sokáig meríthet anélkül, hogy önmaga állandó ismétlésébe bocsátkozna. S ez végül is csak rajta áll. pokstau.fr lívia TŐZSÉR ÁRPÁD A megíratlan irodalomtörténet című esszéjét az Irodalmi Szemle 1993-as évfolyama egyik kiemelkedő írásának tartom. A szerző amellett, hogy (Gadamer hermeneutikája és Derrida dekonstrukciós elmélete nyomán) fölhívja a figyelmet az irodalomtörténet-írás nehézségeire (alapvető problémáira), bírálatát nyújtja a szlovákiai magyar irodalom történetéről eddig írt munkáknak is. Joggal állapítja meg, hogy ez utóbbiak nem tesznek egyebet, mint a szlovákiai magyar irodalom motívumrendjéből „...kiemelik a történelmet... s megteszik azt a vizsgált irodalmi pontok koordinátarendszerének Esszéjében Tőzsér Árpád felteszi a kérdést, érdemes-e egyáltalán a szlovákiai magyar irodalom történetének megírásán gondolkodni, s bár a kérdésre adott válasza nem elutasító, a mikéntre vonatkozó javaslata radikálisan, meghökkentően új és merész. Javaslata szerint „a cél nem az lenne, hogy valahonan eljussunk valahová, hanem felmutatni azt a kontextust, amelyben a mű születik és jelentést nyer. Irodalomtörténeti hosszmetszeteket és szerzői keresztmetszeteket imánk hát... ” Az ilyen szemlélettel megírt irodalomtörténet nyilván sokkolná a konzervatív irodalomtörténész gárdát, ám megszüntethetné a szlovákiai magyar irodalom „függelék”-jellegét, és szervesen építené be irodai
