Irodalmi Szemle, 1994

1994/4 - MONITOR - MONITOR: Lapszemle

monitor

persze, ha a viszonyok rendeződnek, s előáll a szabadság mint közeg: a korábbi rendszere sített káoszból csak káosz marad. Tervezhetetlen, mint egy számítógépvírus okozta kavarodás. Az író, akinek korábban egy ellensége volt csupán, most ezzel csatázik. Közéi, szerkeszt és szervez, lót-fut mindenfelé, és sóhajtva, némi rejtett erotizmussal, vágyakozik az írás, mint a rend idillikus birodalma után. És nem nyugszik, amíg legalább egy-egy futó kaland erejéig le nem szólítja a múzsát, avagy, ahogyan az már ebben a világban szokás, a múzsa őt. Grendel most nem regényt írt, hanem novellát, amire még ebben a felfordulásban is lehet időt szakítani.

Gróh Gáspár: Grendel Lajos: Az onirizmus tréfái (Tiszatáj, 1993/11)

(TÓTH LÁSZLÓ: ELFELEDETT ÉVEK) A kötet három nagy fejezete közül számomra a „Függelék avagy szembenézés" a legmegrendítőbb s persze a legszínvonalasabb. Műfajában is inkább irodalom: napló(töredék) — a nyolcvanas évekből —, esszé és személyes tapasztalatokat rögzítő dokumentum, majd egy vitacikkre írott reflexiók... Az „aprócska esetek” lélektani motivációit mellőzve változatlanul érdekes marad, izgalmas, ami egy (t)én(y)-regény eleven sodrásával hat. (Már az alcímekben is: Kinek az érdeme, hogy nem dobtak ki?... Belém rúgott-e Rácz Olivér? — a paródiaírő Bajor Andor ilyen címei jutnak eszembe: Miért lopott libát Marci Pista Bálint?) Amint a könyvet küldő vajdasági pályatárs naplójegyzetei esetében — e följegyzések szele is a korból fúj... „Oly korban éltem.... — a történet ez. 5 e korban élem/élek én is. Az életemből fúj, igen, abból, abból is fuj tehát a szél, ez a dermesztő, ez a hideg, ez a csontig hatoló. S most már el nem csitul soha. Fúj mindhalálig’ — írja Tóth László, aki saját bevallása szerint évek óta nem írt már verset. (Érdekes, ugye; vagy inkább hihetetlen?)

Megírta viszont — s az idei Könyvhéten dedikálta is — ezt a rendkívül fontos, alaposan dokumentált könyvet: elsősorban értünk — s csak másodsorban önmagá- ért-önmagáról.

Lászlóffy Csaba: Mintha valahol... valahány év után (Korunk, 1994/1)

(GÁL SÁNDOR: FÜGGŐLEGES HULLÁMZÁS) „A függőleges hullámzás a vers gondolati, formai és ritmikai harmóniája’’ — olvashatjuk a kötet címadó írásában. Ennek ellenére ne gondoljunk valaminő verselméleti traktátusra, bár lehetne az is, hiszen a hatvanas évek elején indult szlovákiai magyar író sokoldalú, több műfajú alkotó: költő, műfordító, elbeszélő, szociográfiai író... Vallomások, töprengések könyve a Függőleges hullámzás? A szlovákiai magyar otthonkeresés és szellemi otthonteremtés műhelyébe bepillantást nyújtó vállalkozás? Egyéni és közösségi szám