Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - MONITOR - MONITOR: Lapszemle
monitor (GRENDEL LAJOS: AZ ON1RIZMUS TRÉFÁI c. könyvéről) Az előző kötet Az unokatestvér című novellájában Grendel még azt írta, hogy a történet „elsősorban önmagából érthető meg, csak azután a körülményekből, amelyek létrehozták ”. Ez a szempont amott akár kötetformáló elvként is értelmezhető. Emitt, az új kötetben mintha a történetek elé mindig odakerülnének a körülmények. Először a történetet létrehozó körülmények, s csak azután a történet. Mintha a Mester festményére festett szárnyas kaput meg kellene hogy előzze a kerítés, a kerítést az oszlopok, az oszlopokat az alapozás... Holott a novellában leírt festményen a szárnyas kapu éppen azért el/cé/jzelhető, mert „önmagából érthető meg”. Hogyan léphetne ki rajta egyébként az élettelen arcú lány? Honnan jött, hová megy? A tintakék éjszakában? Azt jelenti ez, hogy a korábbi novellákban Grendel még arra vállalkozott, hogy a láthatóból átlépjen a „kép”-be, és szinte minden írásába beépítette ennek a kimozdulásnak és lépésnek irodalmi következményeit. Ezért azok az írások vigasztalóbbak voltak, és ironikusak is, bár komorabbak. Az új kötetben más tendenciák működnek. Ezek hangsúlyozottan „forradalom utáni” írások. Mintha feladatul tűzte volna Grendel maga elé, hogy a kevesebb fantasztikum, a valóság és a fikció közötti határsértések csökkentésével ezt a kibontakozó időt regisztrálja, a valóságot választva, a körülményekre támaszkodva, megfellebbezhetetlen ítéleteket hirdetve. Az új kötetben a történet már nem „önmagából érthető meg". Tudni kell hozzá még ezt-azt. És Grendel ezt el is mondja. Nem mintha felesleges volna, amit így elmond. Csak egyszerűen a körülmények túl közeli és közvetlen „ábrázolásával”, a történet, a novellahős, a sors nem alakul át képpé, így eltűnik belőle a sejtelmesség és rejtélyesség. Nincs többé se tintakék éjszaka, se reflektorfénnyel pásztázott obeliszk, van azonban anekdota (Vezéráldozat), társadalombírálat (Történet az ötvenes évekből, Eszme- ralda szivárványai), szatíra (Pár baj) és persze a tanulságok bősége a második, a harmadik és negyedik onirista novellában. Bányai János: Tréfa, irónia, fikció (Híd, 1993/9) Ez a könyv csak kicsit más, mint a többi GRENDEL-kötet. Érződik, hogy az író mégiscsak elsősorban író, legalábbis az szeretne lenni, és mégis... Él egy olyan korban, amikor ezt nem teheti meg. Mert hiába áll sziklaszilárd lábakon valaki, mégsem lehet biztos, hogy talpon marad, ha mozog alatta a föld. A forradalom óta mindenki megvadult és kiszámíthatatlan dolgokat művelt." (Az onirizmus tréfái — 2.) Nincs mit tenni, figyelni kell, a kiszámíthatóság már-már deviáns. A megdöntött (dőlt?) s leköszönt világ szétverte a régi törvényeit, behelyettesítette diktatúrája öncélú rendszerével, ami azonban rend sohasem volt. Emlékezzünk Grendel korábbi alapvető tételére, mely szerint a szocializmusban a legfőbb érték a szocializmus. Ennek a dadaista vagy szürrealista ténynek aztán vannak következményei, mert hiszen ebben a világban is emberek éltek, a maguk természete szerint. És ez a természet keresi az egyensúlyokat, a maga normalitását, törvényeit és rendjét. Aztán
