Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - VARGA IMRE: Gyakorlófüzet
Varga Imre érezhetően, testhatáromig terjedően, s végül addig növekedve, amíg képzeletem hatol. Amíg élő képeim vannak, mindenre képes vagyok. * * * Törekvéseink célja, hogy tudatosan hozzáadódjunk a világhoz. Ám ehhez meg kell ismernünk önmagunkat, vagyis a hozzáadandót. A sorsunkból így válhat lehetőség, örökölt terheinkből, betegségünkből feladat. A személytelen természet mindegyikünk életével gazdagodhat, személyesebbé, emberibbé válhat. A művelt táj mindjárt fölismerhető, minden elhanyagoltságból kilátszik, ezt éreztem jó évtizede Erdélyben egy zakatoló vonat ablakán kitekintve. * * * Szenvedélyeim önző énem átvilágítatlanságáról, tisztátalanságomról árulkodnak. És bezárnak, korlátoznak szabadságomban. * * * A gondolatom annyiban szabad, amennyire felelős vagyok érte. A tudatos gondolkodás feloldja kötöttségeimet. * * * Most viszonylagos a csend itt a lakótelepen. Ezért már hálás vagyok, üdvösnek érzem. Nincs rádióvartyogás, falfúrás, kopácsolás, bútortaszigálás, fatalpú cipők kopogása, trappolások, kutyanyüszítés, mosógépek tutulása, vécétartályok kürtölése, csak odakint a szokott, örökös autóforgalom. Ebben a viszonylagos csendben kicsírázik, kihajt bennem az öröm, lombjaival zölden betölti testemet. Az élet meleg, és zöld örömében izzók. Személyességem egy lombos, terebélyes fában. * * * Szellemünk természeténél fogva önzetlen, a természet szelleménél fogva önzetlen, s a mi természetünk is, az emberi; mitől sötétedtünk el végzetesen a világban, ahonnan az önzésünk emelkedik ki zakatolva, ricsajosan? Amitől emberi jelenlétünk napról napra suttogóbb, érdektelenebb, és mégis folyton belezavar, belerondít a szépbe. * * * A metró üvegkalitkájából kilépve szembekapott az örökkévalóság. Hópelyhek, esőcseppek, fény és szél alakjában rám pörgött a magasságból, elárasztott, kisodort az időből, mintha álomba örvénylettem volna teljes éberséggel, megszűnt a Batthyányi tér, a kora délután és a január is. Minden évszak együtt táncolt ebben az örvényben, ebben a belém csapódott forgatagban, bennem forgott, vele pörögtem. Átéltem a pillanat szédítő mélységét, a szárnyalást, siklást fölfelé és alázuhanást, a szétrobbanást és a központba súlyosuló figyelmet, elveszettséget és biztonságot
