Irodalmi Szemle, 1994

1994/4 - VARGA IMRE: Gyakorlófüzet

Gyakorlófüzet

magam egy ünnepnap reggelén. Ami rosszat észlelek körülöttem, magamban kell helyre tennem, megjavítanom.

* * *

Lazulj el, hogy tisztábban láss, megtapasztalhasd a tér legbelsejét. Benned, de távol a központ.

* * *

Ahogy a tudatosított nyújtózás után visszalazulnak izmaim, érzem, hogy energiatestem visszakapja arányosságát, formáját, tágasságba kerülök, mélységbe, növekedés, lüktetés, térbe tágulás vagyok. Az a személytelen, mégis mélyülő bensőséges megtapasztalás, ami a tudatosítással, oldódással, azonosulással jár. Már nincs aki, csak növekedés van, tágulás. A mindenségé. Ez a tapasztalás megeleveníti fogalmaimat. Helyreállít.

* * *

Az elvárás, elképzelés, tervezgetés gyakran akadályok utunkon. Folyton a célról ábrándozunk, azt várjuk, reméljük, kívánjuk, óhajtjuk s bosszankodunk, ha semmi külső jel nem irányít hozzá. Pedig az út oda vezet. Ha képes vagy a teljes jelenlétre, már oda is értél.

* * *

Összeszedi önmagát.

* * *

Jegyben, sőt: egyben a mindenséggel.

* * *

Én — a határtalanság, valóság, öröm, tudatosság, a te énbennem, legbensőségesebb része, világossága a világnak. Mindenben benne rejlik, mindent ez foglal magában. Nevek előtti, fogalmakon inneni, túli — nem formált. Bensejéből, magjából nyilatkozik minden; csendem megnyílik, és a teljesség a teljességbe árad.

* * *

Aszkézis. Gyakorlás. Mit gyakoriok? Ami van, lenne különben is: a légzést, ülést, fekvést, evést, ivást, alvást, menést. Sőt: valamit nélkül gyakoriok. A gyakorlással behatolok a tevékenységbe. Azzá változom. Ha nincs tevékenység, a puszta levés, létezés vagyok. Csupa meghittség így a napom, csupa lobogó érzés.

* * *

Az önzésem: felületesség. Érzelmek, gondolatok, az anyag mélysége ott kezdődik, ahol azonos vagyok. Ez a szellemiség. Először csak sejtésben, gondolatban, majd