Irodalmi Szemle, 1994
1994/4 - VARGA IMRE: Gyakorlófüzet
VARGA IMRE Gyakorlófüzet Makacs képzet, körülszálldos, rám-rám telepszik, belém mar, döngicsél, hiába hessegetem: öregen, rongyosan, ősz szakállal belebúvok vezeklésül majd egy disznóólba, fekszem a száraz borsószalmán és átélem emberi megpróbáltatásaim, szenvedéseim, kínlódásaim után mindazt, amit az állatok szenvedtek miattam, általam. Hosszú napok múlva búvok csak elő a hidasból, toprongyosan, közönyösen, túljutva mindenen, kilépek az Egyetlen világba. Magányos vagyok, halálra kész. * * * A tudás nem ismeretek halmaza, rendszere, hanem mindaz, amit megvalósíthatok. Amit átélek, amit belülről megtapasztalok, amivé válók, azt tudom. S ez végtelenül egyszerű; az egység: egyesültség. * * * A múlt sokfélesége, változatossága személyes jelenné válik bennem. Emlékek nélkül, rágondolás nélkül is bennem vannak a múltak. Ezért ismerősek (talán) a kövek, kristályok, virágok, fák vagy a futó őz, a farktollát széttáró pávakakas. Ez az egyesülés látszólagos bonyolultsága, ellentmondásossága ellenére is egyszerűsödés. A múlt a kívül (másban) levés, a jelen pedig: bensőség, befogadottság; az idő visszaáramlása forrásába, majd megint kiömlés, eleven előcsobogás. * * * Egy-egy illatfoszlány a múltból. Váratlanul egy régi érzés látogatása. Egész testem emlékezik, mozdulatlanul utazom térben-időben. * * * Dús fanszőrzet a terebélyes tölgyfán. Törzsében vesepár, szív, gyomor, piros torok. A nedvek fölfelé szivárgásával arányosan válik egyre világosabbá. Lombja zöld lobogás, e pár perc alatt is, amióta magam elé képzelem, többször fölhajnalodott. * * * VÍZ ÉS FÖLD. Egyre távolabb a sorstól. Belemerülés. De még látni: csecsemőt fürdetnek, halottat mosdatnak.
