Irodalmi Szemle, 1994
1994/1 - BERECK JÓZSEF: A balkonember
Bereck József közvetíti és megpróbálja értelmezni azokat. Ezért a jelkép beleérezhető patetizmu- sát ő nem vállalhatja. Innentől a szóváltásunk felgyorsult. Asszony: Jól van. Vegyük úgy, hogy az alapsztori tulajdonképpen nem a tiéd... Ő: Nem egészen... De tegyük fel. Asszony: Akkor kié valójában? Ő: Sántafikáé. Asszony: Hiszen ő csak egy novellahősöd volt! Ő: De tudod, hogy valós személyről mintáztam őt?! Asszony: Igen, arról a szerencsétlen sánta fiatalemberről, innen a szomszéd blokkból, aki leugrott a nyolcadik emeleti balkonról. Ő: Úgy van. Asszony: Ha jól emlékszem, hozzád került egy füzete, amelynek fedelére az volt írva, hogy A balkonember... Ő: Igen, özvegy édesanyja adta oda nekem, aki nem sokkal a szerencsétlenség előtt a majdani élettársához költözött egy város széli kertes házba, és lelkiismeret- furdalása, mi több, tömény bűntudata volt, hogy magára hagyta a fiát. Aki ugyan már felnőtt férfi volt, de... Asszony: És miért érezte úgy, hogy azt a füzetet neked kell adnia? Ő: Egyszerűen azért, mert olvasta az elbeszélésemet... Asszony: Hiszen az még a szerencsétlenség előtt jelent meg, s ha jól emlékszem, nem vitted a konfliktus kifejletét odáig, hogy a Sántafika leugrott a nyolcadik emeletről... Ő: Hát éppen ez az!... Benne volt ez a lehetőség, de csak úgy, mint egy csalétek... Meg sem mertem kérdezni az asszonytól, hogy a fia olvasta-e azt az elbeszélést? Asszony: Netán célzást tett rá, hogy...? Ő: Nem, nem! Mint mondotta, ösztönösen rejtette el a füzetet a vizsgálat emberei elől, mert attól félt, hogy terhelő feljegyzéseket találnak benne ránézve. De amikor később elolvasta a szövegeket... Nekem azt mondta, nem értett meg belőlük sokat. Túl kuszának, sejtelmesnek találta őket... Azonban... Asszony: Úgy érezte, hogy te mint íróember, esetleg meg tudnád fejteni a bennünk rejlő üzenetet? Ő: Igen, valami ilyesmit éreztem ki a szavaiból. Azt ugyan nem állította erősköd- ve, hogy Sántafikát félreismerhetetlenül az ő fiának képére és hasonlatosságára teremtettem, csak mintha finoman azt sugallta volna, hogy némi közöm azért nekem is van a megtörtént szerencsétlenséghez. Mintha csak a bűntudatát akarta volna velem megosztani. Mi több: akárha a cinkosává akart volna tenni... Kimondatlanul... Maga a füzet tulajdonképpen inkább ürügy volt, semmint eszköz ebben az egészben. Asszony: Hát persze! Mikor nem is volt belé írva semmi! Emlékszem, belenéztem! Ő: Addigra én már kitéptem a teleírt lapokat... Asszony: Netán valamilyen árulkodó utalás, vonatkozás volt benne? Ő: Á, dehogy! Egyszerűen azért, mert az íróember is csak a gyűjtögető főemlősök rendjébe tartozik. Szívesen tartalékol ötleteket, témákat ínségesebb időkre...
