Irodalmi Szemle, 1994

1994/1 - BERECK JÓZSEF: A balkonember

A balkonember

erővel szól hozzá a természet. S nem vigasz az sem, hogy a betegségével — pancreatitis — tulajdonképpen rosszabbul is járhatott volna.

(nov. 4.)

Jani unokái egymást taszigálva tódulnak ki a balkonra. Mint egy-egy sürge-fürge fogolycsapat.

(Kik ők? A vörös hajú fiú: Roman. A legidősebb lány: Jitka. A korban utána következő: Yveta. És a két ikerlány: Erika és Anita.)

A gyerekek ágaskodva lesnek a mélybe a vaskorlát fölött. Roman csillogó nyálat fröccsent ki hiányzó fogai helyén; a nyál egy része az áliára csordul, a többi szétszálazódva hullik alá.

Aztán a gyerekek mintha csak ráébredtek volna, hogy tulajdonképpen miért jöttek ki a balkonra, Dudunak esnek. Az öreg a furcsa, bárdolatlan trónus-karos- székben ül a balkon egyik szögletében.

(Mit keres Dudu a balkonon? Úgy is lehetne mondani, hogy kiszorult a lakásból. Először a kisebbik szoba egyik ablakhoz közeli szögletébe helyezték el karosszékestül, amelyben kissé görnyedt, de méltóságteli, amolyan végleges testtartásban ül. Aztán az új gyerekszobabútor kiszorította őt az előszoba egyik sarokzugába. Ott azonban hamarosan tükrös fogas és cipőtartó követelt magának helyet. A konyhába a frissen vett hűtőszekrény miatt nem költözhetett be. A nagyszobában pedig csak addig maradhatott, amíg el nem hozták a boltból a színes tévékészüléket, amely alá természetesen új szekrény dukált. Persze, egyéb ok is közrejátszott az öreg kiakolbólításában. S ezt a lakás fiatalabb asszonya forszírozta. Ki ő? Jani lánya: Pötyi; Roman, Jitka, Yveta, Erika és Anita édesanyja. Azt hitte a vén szaros, hogy hasra esünk tőle, hogy ezeket a cuccokat neki köszönhetjük... Igaz, éppen ideje volt, hogy vegyünk már valami jobb holmit is ebbe a lerobbant kéglibe, de tényleg agyamra ment már az az állandó húgyszag! Pötyi lomposan, fésületlenül, csiricsáré pongyolában járkál a lakásban. Ne mondd, hogy te nem érezted!? Hogy téged nem idegesített?! Teátrálisan fintorogva áll meg a konyhaajtóban. A zsúfolt konyhapult előtt a lakás idősebb asszonya. Ki ő? Jani felesége: Teréz, Pötyi mostohaanyja. Vékony, apró alakja az ablak ellenfényében még törékenyebbnek látszik. Teréz asszony, mintha csak a lelkiismeret furdalná, hallgat.)

Elsősorban Roman heveskedik, akinek minden szemvillanására engedelmesen mozdul a többi: mind egy szemvágású, sápatag lányka. A fiú a bárdolatlan trónus- karosszék mögé settenkedik, és hirtelen rántással szeretné hátrabillenteni. Ám a furcsa karosszék szilárdan áll, hiszen mind a négy lába — mintha csak virágcserépből nőne ki — egy-egy földdel megtöltött nagy bádogdobozban áll.

(Miért? Dudu az intézetnek, amelyben addig élt, tulajdonképpen nem gondozottja, hanem amolyan cselédje volt. Ott lakott a hátsó udvar istállójában, gondozta a mindenkori két hízósertést (régebben egy lovuk és tehénkéjük is volt) és a konyhakert veteményesét.