Irodalmi Szemle, 1994
1994/3 - SZŰCS ENIKŐ: Alvadt piros kolorizmus (versek)
Irodalmi pályázat 1993 Avers, próza és ifjúsági irodalom kategóriájában az ELSŐ DÍJAT az öttagú zsűri, amint azt fentebb már elmondtuk, Rácz Olivérnek ítélte oda Umberto, a király című kisregényéért. A MÁSODIK DÍJRA a bírálóbizottság ugyanebben a kategóriában Hizsnyai Zoltánt érdemesítette Hemicrania című verskompozíciójáért. A HARMADIK DÍJAT Kisszöcske című elbeszéléséért szintén Rácz Olivér kapja. (Itt kell megjegyeznem, hogy a pályázat jeligés volt, a zsűri részrehajlása tehát Rácz két díja ellenére is kizárt.) Rácz Olivér Umberto, a király című regényének a központi alakja Ordini Umberto, az egykori olasz bevándorlók kicsit ütődön, de mégis sok emberi értékkel rendelkező leszármazottja. A történet realista jellegű, de Rácz kezén olyan világ metaforájává válik, amelyben minden érték gúny tárgya lehet. Realista hangolású a Kisszöcske című kötet három elbeszélése is. A téma mindháromban közös: a boldog gyermekkor nosztalgiája. Az egyébként változatos és fordulatos történeteket a közös téma motívuma fűzi össze, s azok a modellértékű helyzetek, amelyekben az emberi élet filozófiája is megmutatkozik. Hizsnyai Zoltán Hemicrania című verskompozíciója burjánzó lírai jelenetsorokból áll ä la Apollinaire. A lírai „én” itt kétféleképpen realizálódik: egyrészt a ádtő életének az elemeiből megépülő kontinuumban, másrészt a külső világ (így például a művészet) elemeiből összeálló diszkontinuitásban. Ez utóbbi elemeket valami magasabb rendű szerveződés jeleiként észleljük. Ilyen „jelek” például a vers téridejében a Bulgakov,4 Mester és Margarita című regényéből vett vendégszövegek is, sőt az egész művet lehetne értelmezni olyan életről, halálról szóló lírai tudatfolyamként, amelyet éppen a Bulgakov-regényhez fűződő költői reflexiók sora fog össze. Sodró erejű, bár helyenként túlzsúfolt és modoros a kompozíció nyelve. Sok nyugtalanító értéke miatt a Hemicranián végül is nagyszabású kísérleti műnek érezzük. A három díjazott munkáról összefoglalásként pedig azt kell elmondanunk, hogy velük az első kategória mindhárom műfaja, a próza, a vers s az ifjúsági irodalom is szerencsésen díjazást nyert: Rácz Olivér Kisszöcske című elbeszéléskötete ugyanis az ifjúságnak íródott. De a különböző irányzatokat, irodalmi iskolákat tekintve is differenciált a zsűri döntése, mert míg Rácz díjnyertes prózai munkái a régi, megbízható realista iskolát képviselik, addig Hizsnyai Zoltán „szvitje” (ő maga minősíti így művének műfaját) inkább modern, sőt helyenként posztmodern ihletésű alkotás. A bírálóbizottság: A. SZABÓ LÁSZLÓ, FONOD ZOLTÁN, GARAJ LAJOS, SZEBERÉNYI ZOLTÁN, TŐZSÉR ÁRPÁD