Irodalmi Szemle, 1994

1994/3 - SZŰCS ENIKŐ: Alvadt piros kolorizmus (versek)

Versek

szóval bunda melegem lett, és kénytelen voltam úgy maradni. De ha hátranéztem volna, akkor ő is tökéletesen tudatában lett volna, hogy tulajdonképpen engem követ.

Kimerevített mozdulata. Meggyorsított mozdulata. Felpörgeti benne. Egészen máshol jár. Egyáltalán nem akarom, hogy hívd a liftet, és azt sem, hogy hozzám érj. Valami nagyon rosszul van bennem, és nem akarom, hogy láss. Most ez valami egészen más. Végül is ugyanúgy éget. Mégis. Ki. Fogom védeni azt a mozdulatot. De ne nyúlj hozzám.

És még annyit tegyél meg, hogy ne hívd a liftet.

És szavai ne legyenek közel hozzám kérlek

rejtsd el őket

ne legyenek hozzám közel szavaid de még véletlenül se

teljesen távol álljanak tőlem szavai játék

hogy közel a távol az egy percnyi közeitávol én

természetesen elmegyek

Alvadt piros kolorizmus

Egyfajta arany depresszióba süppedt tegnap délután. De ma egészen másképp lesz, mert fölöttem repül el. Mint az arany idők, ahol a nők égre vonító farkasok. És ez a kép is magasan repül el felettem. Mikor kinyitom ezt itt belül.

Anyám elaléltat halkan.

Combjai mellett fekszem nézem milyen sok van neki közel érzem