Irodalmi Szemle, 1994

1994/3 - SZŰCS ENIKŐ: Alvadt piros kolorizmus (versek)

Versek szóval bunda melegem lett, és kénytelen voltam úgy maradni. De ha hátranéztem volna, akkor ő is tökéle­tesen tudatában lett volna, hogy tulajdonképpen engem követ. Kimerevített mozdulata. Meggyorsított mozdulata. Felpörgeti benne. Egészen máshol jár. Egyáltalán nem akarom, hogy hívd a liftet, és azt sem, hogy hozzám érj. Valami nagyon rosszul van bennem, és nem akarom, hogy láss. Most ez valami egészen más. Végül is ugyanúgy éget. Mégis. Ki. Fogom védeni azt a mozdulatot. De ne nyúlj hozzám. És még annyit tegyél meg, hogy ne hívd a liftet. És szavai ne legyenek közel hozzám kérlek rejtsd el őket ne legyenek hozzám közel szavaid de még véletlenül se teljesen távol álljanak tőlem szavai játék hogy közel a távol az egy percnyi közeitávol én természetesen elmegyek Alvadt piros kolorizmus Egyfajta arany depresszióba süppedt tegnap délután. De ma egészen másképp lesz, mert fölöttem repül el. Mint az arany idők, ahol a nők égre vonító farkasok. És ez a kép is magasan repül el felettem. Mikor kinyi­tom ezt itt belül. Anyám elaléltat halkan. Combjai mellett fekszem nézem milyen sok van neki közel érzem

Next

/
Thumbnails
Contents