Irodalmi Szemle, 1994

1994/3 - LATOR LÁSZLÓ — VARGA LAJOS MÁRTON: „Adj nevet neki” (Beszélgetés Rába György Kézrátétel c. művéről)

Lator László - Varga Lajos Márton

len című versének allúziója: még, már, most, ifjan, aztán, ma már. A Ki szól? tehát összegzés, a leélt életé a végesség tudatában. (Zárójelben megjegyzem: a kötet általában is igen erős allúziós hajlamot mutat, s olyan szembeötlően, hogy lehetetlen nem az önérzet halállal szembeni tüntetésére gondolni: lássa kivel van dolga, lássa az egészbe szövődő egyszerinek a személyes elmúlással mit sem csorbuló jelenlétét, továbbmunkáló hatalmát.) Mármost ez a Ki szól? című vers mintha tényleg lemondana nemcsak a beavatkozás, hanem a közvetítés Rába György líráját sokáig uraló igényéről és szerepéről is. S vele az ehhez szorosan kötődő terapikus, gyógyító szándékról. „Kóbor kuruzsló különb nevezet / engem talán meg sem illethetett /... / a kórismét s a kezelését tudom / ellenszerét ki nem találtam / hogy lehetnék így sínylődő sorodból I szabadító doktorod "— mondja a Ki szól? tőszomszédságában a Javasember. Milyen különös, Kézrátétel a kötet címe, amelyet én gyógyításnak olvastam. Az idézetek tükrében azonban inkább birtokbavételt jelent ez a kézrátétel, mégpedig a megnevezés értelmében. Ez, ennyi az én világom — mondja a gesztus. Ahogy az illúziók köre is. Vagy ahogy az imént elolvasott Anti-Kolumbusz fogalmazott: „ Téged őt titeket meg őket / befogadva én a mi lettem”, illetve az ugyancsak hangsúlyos, mert ciluscímet adó A legkisebb fiú zárlata nyomatékosítja: „osztályrésznek ez az emberi / Adj nevet neki’’. A fejleményt, a lemondást arról, amit eddig nagyon is a feladatának tudott, mélyebb, teljesebb koncentrációnak kell tekintenünk, a pálya nem akármilyen változásának.

LL: Ez a változás is érzékelhető Rába új kötetében, és még nagyon sok egyéb. Ha nagyon elnagyoltan akarnám megrajzolni ennek a pályának az ívét, akkor azt mondanám, hogy Rába racionális, intellektuális, az értelem pátoszával szóló költőként kezdte a pályáját, aztán eljutott a dolgokat nevükön nevező, foghatóan anyagszerű vershez, mert — noha ez a költészet elvontságra hajlamos — mondhatni, bölcseleti tendenciái vannak, nagyon pontosan benne vannak a való világ tárgyai, részletei is. Rába lírája most megint változott, új kötetében olyannyira össze vannak már nyomva a mondatok és a képek, hogy sokszor csak az tudja igazán megérteni a jelentésüket és felfogni sugárzásukat, aki a korábbi Rábát is ismerte. Ez a végletes tömörség teszi számomra ezt a kötetet nagyon fontossá. Hadd mondjam így: öregkori számvetés ez a világgal és önmagával. A világról való költői tudás és eszköztár már fokozhatatlan biztonsága érződik minden sorában.