Irodalmi Szemle, 1994
1994/3 - SZŰCS ENIKŐ: Immanens szürke kolorizmus
SZŰCS ENIKŐ Immanens szürke kolorizmus Nyugalmunk kölcsönös. És fölösleges. Mert tények feltárása folytatódik és egész éjjel álmodás. Gyöngysor a szájában, de tényleg nem a fogai. Azt hiszem, elég egyértelműen egyedül maradtam. De most nem tudom, itt most sötét van vagy világos. Olyan köztes, morogta, mint ez a mai nap. Közhely, de te sohasem gondolsz arra. Rám. Nem gondolsz arra, hogy rám. Hibátlanul idézem minden moccanását. És ez hasonlít az esőre is, de az eső mindenhol annyira egyforma. Köztük maradtam. Mikor az egyiket kikerültem, akkor a másik esett rám. Ez persze nem volt mindig így. Végül is olyan köztes, mint ahogy’ az már említve volt. Egyfajta előrevetítettség. Az álomhoz közel álló állapot. A tárgyak hirtelen megváltoznak, de ez vizuálisan nem érzékelhető. Csak érezni lehet, de nem a szó vulgáris értelmében. Az a tény, hogy viszonylag mozdulatlanok, de normális állapot(om)ban stabilak, merevek és hidegek. Viszont most mozdulatlanul melegek és szinte vibrálnak. A levegő is felveszi a remegést. Létezés és nem létezés közti határok mosódnak el, és ilyenkor jön a nagy, dagadt macska. A hozzá való viszonyom, az nagyon ambivalens. Talán játszani akartam vele, de aztán rájöttem, hogy én már nem tudok macskával játszani. Vagy mi a francot csináljak evvel az állattal. Akkor éjjel (engedelmeddel) velem volt az elmúlás. Meglátogatott és félvállról vett. Mi vagyok én neki! Azt hiszem, kiröhögött. Ez a macska sötét is, meg világos is. Valószínűleg önmegvalósításban szenved. Idegesít, hogy a macskák itt élik macskaéletüket. Egy macska csak éljen szépen az ő kis macskavilágában. Őrület, hogyan tudnak nézni. Itt már megint annyi macska van, sok seszínű dög. Megölöm őket, kibelezem ezt a sok
