Irodalmi Szemle, 1994
1994/2 - POMOGÁTS BÉLA: Nemzeti irodalom — nemzetiségi irodalom
Pomogáts Béla csak Erdélynek voltak ilyen hagyományai, szemben a Délvidékkel és a Felvidékkel, ezeknek a szellemi élete már korábban teljes mértékben betagozódott az egységes nemzeti kultúrába, és Pozsony, Kassa, Eperjes, Szabadka vagy Zenta irodalmi élete a budapesti irodalmi kultúra vonzásában élt. Erdély — velük szemben — inkább megőrizte saját kulturális arculatát, és ugyancsak azért, mert az ottani szellemiség gazdagabb történeti örökséget hagyott hátra, hanem annak következtében is, hogy az erdélyi magyar szellemi élet olyan regionális központokra támaszkodhatott, mint Kolozsvár, Marosvásárhely, Torda, Nagyenyed és a székely iskolavárosok. Az erdélyi magyar kultúra többé-kevésbé önálló művelődési régiót alkotott, szemben a Felvidékkel vagy a Délvidékkel, amelynek kulturális központjai tulajdonképpen más nagyobb kulturális régiókkal álltak szoros összeköttetésben: Pozsony és Komárom a Dunántúllal, Kassa Kelet-Magyarországgal, Szabadka pedig az Alfölddel. Az erdélyi magyar szellemi élet viszont már 1918 előtt követelte a kulturális és politikai decentralizációt, mi több, ebben a decentralizációban látta az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldásának egy lehetséges eszközét. Az erdélyi és természetesen a vajdasági vagy a szlovákiai magyar irodalom kialakulásában és történeti fejlődésében mindazonáltal a kulturális regionalizmusnak legfeljebb kiegészítő szerepe lehetett. A regionális program, miként ezt erdélyi, szlovákiai és vajdasági irodalmi viták tanúsítják, a történelmi kényszer eredménye volt. A magyar kisebbségi irodalmakat, illetve az irodalmi decentralizációt az első világháborús vereség s ennek következményeként a történelmi ország területének feldarabolása és a magyar nemzettest egyharmadának elszakítása kényszerítette ki. Az 1920-ban megkötött trianoni szerződés közel három és fél millió magyart, valamint számos magyar kulturális központot és intézményt helyezett a szomszédos országok fennhatósága alá. A történelmi kényszer hatására kialakuló irodalmak a megfelelő országrészek (Erdély, a Felvidék, a Délvidék) kulturális hagyományaira támaszkodtak, ugyanakkor benső egységben maradtak a magyar irodalom általános törekvéseivel és áramlataival. Kialakult a magyar irodalom policentrikus modellje, amely a maga rendszerében meglehetősen eltér mindazoktól a több központú nyelvi kultúráktól (francia, svájci, kanadai francia, afrofrancia; angol, kanadai angol, ausztrál, dél-afrikai angol; német, osztrák, svájci német stb.), amelyek egészen gyakori és megszokott képződményei a jelenkori európai, illetve egyetemes kultúrának. A jelenkori világirodalomban meglehetősen általános irodalmi policentrizmust az „egy nyelv — több nemzet” általánosan tapasztalható jelensége teszi lehetővé. A magyar irodalmak esetében másról van szó: a hazai, a romániai, a szlovákiai, a vajdasági és a kárpátaljai, sőt a „nyugati” magyarság nem tartozik más-más nemzetek keretei közé. Állampolgárságuk természetesen eltér egymástól, nemzeti identitásuk viszont természetes módon megegyezik. A magyar irodalom (kultúra) policentrikus modelljét lényegében az a tény határozza meg, hogy az anyaország irodalma mellett az első, illetve a második világháborút lezáró békeszerződések kényszerű következményeként több szomszédos országban is magyar nemzeti kisebbségek élnek, s ezek a kisebbségek — nem utolsósorban nemzeti identitásuk fenntartása érdekében — létrehozták a saját irodai-
