Irodalmi Szemle, 1994

1994/12 - NYELV ÉS LÉLEK - KONTRA MIKLÓS: Szubjektív megjegyzések a magyar nyelvi tervezésről

Szubjektív megjegyzések..

fejezések helytelen (értsd: a nyelvészetben nem közhasználatú, egyéni, horribile dictu: magyar) használatával. E tekintetben a legzavaróbbnak azt tartom, ahogy a magyar nyelvészek egy része a diglosszia8 terminus technicust használja. Odáig jutottunk, hogy ha valaki a kisebbségi magyar nyelvhasználatot a Ferguson által bevezetett diglosszia viszonylatában akarja vizsgálni, mint Lanstyák (1993), azzal kell kezdenie, hogy elhatárolja magát a diglossziának a magyar nyelvészetben szokásos használatától. Ferguson 1959-i híres tanulmánya 1975 óta olvasható magyar fordításban, csak kevesen olvassák. Nem lenne érdektelen terminológiatörténeti vizsgálat nyomon követni, hogyan alakult, torzult el e szakkifejezés a magyarban azzá, amiként legutóbb Kiss Jenő (1994: 72) használta:

„[Nyelvészeti-didaktikai közhely] az is, hogy a köznyelv minél jobb megtanításának útja nem a nyelvjárásoknak az irtásán, üldözésén keresztül vezet, hanem a beszédhelyzethez igazodó nyelvhasználat szabályainak tudatosításán, tehát a diglosszia tudomásulvételén s támogatásán keresztül."

Tisztábban látásunkat segítheti az is, ha igyekszünk szétválasztani azt, ami szétválasztandó. Például a nyelvészeti politikától. A nyelvpolitika ugyan éppen e kettő ötvözete, de nem vezet jóra, ha szem elől tévesztjük, mikor miről vitatkozunk. Azt például Péntek János jó szándékának figyelembevételével sem tudom helyeselni, ha egy interjúban (Melaj 1994) politikai érveket (is) használ, amikor Lanstyák István nyelvészeti eszmefuttatásáról szólva ezt mondja:

„A másságot úgy tudomásul venni, hogy — néha szakmai túlértékeléssel, mert mindenki, aki valamivel foglalkozik, hajlamos kutatási tárgyát túlértékelni — mindjárt azt mondani ’ez egy más nyelvi változat', s ebből már egy továbbfokozásssal azt mondani, hogy 'ez egy más magyar nyelv' nem lehet. Ez nem igaz. Inkább úgy mondanám, hogy nem más nyelv, hanem a magyar nyelvnek egy kicsit más változata. [...] És hát Lans- tyáknak és Tolcsvainak az álláspontját is mérsékelném. Nem szabad olyasmit túlhangsúlyozni, aminek nincs meg az alapja sem, és még veszélyes is a túlhangsúlyozása. Az előadásom végén utaltam is arra, hogy a politikusok részben ilyesmire várnak. Erdélyben pl. akik nem értenek semmihez, nem értik a magyar nyelvet, minden héten írnak arról, hogy a székely nyelv nem magyar. ”

Nyelvészeti kérdés, tehát nyelvészeti és kizárólag nyelvészeti vizsgálatot igényel annak eldöntése, hogy például a magyar nyelv szlovákiai kontaktusváltozata „egy más nyelvi változat”-e, „egy más magyar nyelv”-e, avagy „a magyar nyelvnek egy kicsit más változata”. Politikai megfontolásból viszont a nyelvészeti viták vagy kutatások eredményét szükséges lehet nem propagálni széles körben. De vegyük észre, hogy az ilyen — bármennyire jogos — politikai félelmek a nyelvészeti kutatókat és kutatást is elbátortalaníthatják. Magyarországon több példa volt rá a „letezett” szocializmusban, hogy a politikusoknak nem tetsző kutatásokat új, „helyes ideológiai alapról” megismételtették. Amikor például egy nemzetközi vizsgálat kiderítette az 1970-es években, hogy a magyar iskolások az olvasott anyanyelvi szövegek megértésében nemzetközi összehasonlításban gyatrán szerepelnek, akkor a megrendelt ellenvizsgálat kimutatta, hogy jól olvasnak iskolásaink... A hátrányos nyelvi helyzettel kapcsolatos kutatások kezdeti eredményei is felbőszítették az akkori politikusokat, akik új kutatást végeztettek, és így már „megfelelő” eredmények születtek.9 Én ma-