Irodalmi Szemle, 1994

1994/12 - TURCZEL LAJOS: Szalatnai Rezső (1904 — 1977)

Szalatnai Rezső (1904 — 1977)

Tudjuk, hogy később ő a fasiszta Szlovák Állam magyar irodalmát a „Rezsők irodalmának” nevezte, s a második Rezső a Szalatnaival antifasiszta szellemben együttműködő s a jogfosztás éveiben is példamutatóan helytálló Peéry Rezső volt. A két barát és harcostárs további közös vonása a kitűnő stilisztikai képesség volt: írásaikban az értekezés és az esszé műfaját váltakozva művelték, s ami az esszét illeti, annak nálunk Peéry, Szalatnai és Szvatkó Pál voltak mesteri művelői.

Szalatnai nagyszámú képzőművészeti kritikái az 1931—38 között fönnálló magyar—német nyelvű és magas színvonalú pozsonyi képzőművészeti lapban, a Fórumban jelentek meg. A szociofotóval is foglalkozott, s ilyen tárgyú írásait egy mai magyarországi fotótörténész, Albertini Béla a Szemelvények a szociofotó forrásaiból című két kötetébe is felvette, s azt írta a szerzőjükről, hogy a témában széles nemzetközi tájékozottsággal rendelkezik.

A szlovák—cseh—magyar kulturális kapcsolatok kutatása és ápolása terén is kiemelkedő munkát végzett: a Jegyzetek a cseh—szlovák—magyar szellemi együttműködésről című alapvető tanulmányában kimerítően gazdag képet adott az 1918 és 1933 között megvalósult kapcsolatokról; a fogyatékosságokat, egyoldalúságokat és gyanakvásokat élesen bírálta, s írása végén felvázolta azokat a teendőket, amelyekkel a szellemi együttműködést pozitív stádiumba lehet növeszteni. Ő maga több tanulmányban foglalkozott a szlovák irodalom fejlődésével. 1937-ben társszerzőként összeállította a Szlovenszkói magyar írók antológiájának szlovák és cseh fordításokat tartalmazó III. kötetét, s Cseh és szlovák irodalom címen terjedelmes bevezetőt írt hozzá. A második világháború idején ő volt az összeállítója a modern magyar költészet szlovák nyelvű antológiájának (Na brehu čiernych vôd [Sötét vizek partján], Bratislava 1943). Kapcsolatkutatő és teremtő munkáját Magyarországon is folytatta: két külön könyvben dolgozta fel a szlovák és cseh irodalom történetét, s válogatta és utószóval látta el Emil Boleslav Lukáč verseinek magyar nyelvű kiadását (Oda az utolsóhoz és az elsőhöz, Budapest 1973).

A fasiszta Szlovák Állam idején irodalomi tevékenysége főleg a publicisztikára koncentrálódott. Az Esterházy János vezette Magyar Párt napilapjaiban, az Esti Újságban és a Magyar Hírlapban szerkesztősködve számos politikai és kulturális jellegű antifasiszta cikket írt. Legbátrabb ilyen írása A nemzet nem azonos címmel 1943-ban akkor jelent meg, amikor az olasz király lemondásra kényszerítette Mussolinit, s az új kormány felmondta a német szövetséget. „Itt nem arról van szó, hogy egyik párt legyőzte a másikat — írta Szalatnai. — Nem pártról esik szó. Nemzet, a nemzet otthagyta az elvek és nézetek egyfajta formáit, igéit és mozdulatait, mint ruhadarabokat szokás használat után. ” (Magyar Hírlap, 1943. 8. 1.) Az idézet utolsó mondatát nem lehet másként értelmezni, csak úgy, hogy a fasiszta államocskában élő cikkíró a fasizmus úttörő pártját a szennyes fehérneműhöz hasonlította.

Bátor antifasiszta írásaiból a Madách Kiadóban 1970-ben Kisebbségben és igazságban címmel testes kötetet állítottak össze, s abba a jogfosztás éveiben írt cikkeiből is bekerült néhány. A normalizáció idején ezt a kötetet — néhány más könyvvel együtt — a Madách súlyos bűneként kezelték, de Magyarországon 1982-ben telje