Irodalmi Szemle, 1994

1994/12 - ZALABAI ZSIGMOND: Kritikák post festa

Zalabai Zsigmond

helyzetével, amelyben „igazságunk a hazugságról / hazudik hasztalanul” — mint azt az Ötszázötvenkét évszakban olvashatjuk. A Petőfi-utalás mint jelkép, összes konno- tációjával együtt, eléggé közismert persze ahhoz, hogy a vers intertextuális játékszabályait tudtára adja az olvasónak. Az Arany Jánosnak ajánlott Házam szelleme esetében sokkal rejtettebb allúzió; olyannyira, hogy — a két szöveg közötti feszültség megteremtése végett — semmiképpen sem lett volna kárára e költeménynek egy Arany-mottó, illetve egy olyasfajta montázstechnika, amely ebbe az Arany Jánosra rákontrázó szövegbe sokkal több Arany-motívumot épít be. A kiegyensúlyozott Arany János-i személyiség és a mai kor emberének a zaklatottsága közötti kontraszthatás ugyan önmagában is ad olvasási utasítást a vershez; mélyebb rétegei azonban akkor tárulnak föl igazán, ha — némi filológiai kutakodásnak és persze a szerencsének köszönhetően — tudjuk azt is, hogy a Hizsnyai-vers Aranynak a Házi- uraság című versére játszik rá, annak idilli képeit rombolja le. Arany úgy érzi, panaszra nincs oka, „fölvitte isten a dolgát”, mert „tulajdon lakházzal” bír, és kerttel, „valóságos liget”-tel, ahol gyümölcsfák hús árnya alatt kedvére merenghet, nem engedvén be e világba csak „egy kis föcskepár”-t, mely a lakbért „hajnalonként /Friss dallal fizeti”. A vers végén — arról szólva, hogy „ reményei föcske-fészké ”-t kezdi építeni ő is — Arany fölteszi a szorongató kérdést:

Megérem-e, hogy benne Nyugtot s békét nyerek?

Vagy majd leszólja a sors —

Az a pajkos gyerek.. ?

Ezt a kérdést gondolja tovább a Hizsnyai-vers, amelyben nem „föcskepár” csivog, hanem „kitömött baglyok vázából / suhogó huhogás” adja meg az alaphangot, s egy szélkakas, amely „visít a kukorékoló / alföldi fuvallattal1', miközben századunk háziurából „utolsó cseppig kifarol a levegő”, és (ökológia!) „sűrű zöld bugyborékok” s „megfulladt gerlék úsznak” — és így tovább egészen a kozmikussá növesztett diszharmóniaélményig:

egy görögdinnye magányával pörgők az északi-sarkon kifüstöl vackomból a folyton cihelődő hajnal

Életérzését tekintve a most idézett vers tőjéről fakadt Hizsnyai egyik legeredetibb hangvételű, hibátlan szövege, a Karinthy Frigyes frigye a halállal is. A hagyományhoz való visszacsatolás újabb módozatára is példa lehet ez a költemény: Karinthy híres Előszójára játszik rá, hol oldottabb parafrázisok, hol szó szerinti átvételek, hol pedig gondolat-megkérdőjelezések, logikai csavarások formájában; keserű szkepszissel ellensúlyozva a „tátott szemmel, csodára várván ” álló s „Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt ” jövendölő Karinthy holnap-látomását.

Korunk — amely Ortegával szólva: „Mindeneken uralkodik, csak magán nem ” —