Irodalmi Szemle, 1994
1994/12 - ZALABAI ZSIGMOND: Kritikák post festa
Kritikák post festa felgyülemlett feszültségeivel, értékválságaival, barbár háborúival, ökológiai gondjaival, a politikai manipuláltság soha nem tapasztalt fokával jövendölés-ügyekben óvatosságra inti a költőit, akik gyakran érzik úgy: elidegenedett tőlük a remény, kimutathatók ennek nyomai Hizsnyai szövegeiben is (Oda se figyelve stb.), mégis világlátását nem a lemondás, hanem az értékhiány felmutatásának-kimondásának, illetve az értékteremtés vágyának a kettőssége, feszültsége jellemzi igazán. Világképéből a lét körforgásszerű értelmezése sejlik elő. Mindenesetre aligha a véletlen műve, hogy a kötete élén álló versében, A Tanító néniben a felütés groteszk hangmetaforájára, a „prix-prax”-ra (amely itt kutyát jelent), a verszárlat a körszerű ismétlődés elvei szerint így felel vissza: az élet „prix-prax élet’’. Kötetzáró szövegének már a címe is beszédes: Az ismétlődés mítosza; kiinduló, illetve a végpontján ugyanazzal a motívummal: a „hegy”-gyei. De tükörszerű szerkezettel él a Faiskola, a Központi víztisztító, a már idézett Házam szelleme; a kötet középpontjában pedig a műfajilag is körversnek számító, köteteimmé emelt Rondó áll, születés és halál, érték és értékhiány olyan szimbólumaival, mint: — Láttál-e, anyám, bölcsőnek való fát? — Nem láttam én, csak bitónak valót. — Bitónak való fát keríts azonnal! — Nem láttam én, csak bölcsőnek valót. Ebben a költőileg megformált (nyelvileg is tükröztetett) világképben a valóság a maga dualisztikus természetének (értékhiányos és értéktelített jellegének) megfelelően, ellentéteiben jelenik meg. Az élet? Egy jól sikerült Hizsnyai-vers címével szólva: A csataterek harmóniája. Harc, amelyhez hozzátartozik a kudarc „jókedvű” tudomásulvétele is, mint ezt a Gilgames panaszos levelének, meglepő zárlata közli. Hiszen „ verhetetlen az ki már a csapdák előtt / hasra esik és karmolja a földet / még mielőtt az lefogná kezét” — egészíti ki e gondolatot a Jegenyék egypár sora. Ennek tudatában törekszik Hizsnyai arra, hogy az ábrázolt világállapot mellé a lehetséges, a kívánt világállapotot is fölvillantsa verseiben — iróniájával sejtetvén, milyen is ne legyen a világ. Ne legyen olyan, amelyben „Sunyi lényegi tan / a lecke”, mely szerint „el kell fogadni / el kell viselni a sarkot / és az igazságot is”, merthogy „hát ugye / ilyen az élet”— mint azt a Sarkigazságokbm olvashatjuk. Ne legyen olyan, vallja szabatos pontossággal Az idők metronómja ban, amelyben „A veszedelmes hatodik érzékszerv nek, a „fal fiilé”-nek a köhintését hallva, szíved helyett már csak „űz idők metronómja / méri az ütemközöket”, előidézve: „agysejtjeid ezentúl parádésan / menetelnek ki koponyádból", s „összecsapják bokájukat / sápkóros gondolataid... ” Ne legyen olyan az élet, mint az írásjelekben: „megkérdőjeleztek /felkiáltottak / megvesszőztek / kipontoztak // nem maradt egy árva gondolatjelem se”. Ne legyen benne — mondja tisztul- tabb holnapoknak elkötelezett fiatal lírikusunk — „tűzszerész aki kitekeri / álmaidból a gyújtófejet ”.
