Irodalmi Szemle, 1994
1994/12 - ZALABAI ZSIGMOND: Kritikák post festa
ZALABAI ZSIGMOND Kritikák post festa Kelten a Próbaút költői közül* HIZSNYAI ZOLTÁN A Próbaút című antológiáról írott elemzésemben keresve a fiatal költőnk bemutatkozó szövegeiből elősejlő tendenciákat, úgy véltem, hogy Hizsnyai Zoltánnal szembenézve három költőarcot láthat maga előtt az olvasó. Az egyik a személytelenség zónájából, az objektív líra tartományából néz ránk; a másik — az irónia perlekedő szavait zúdítva a világra — élet- és élményszerűbb közegben rándul keserű-dacos fintorokra; a harmadik arc pedig, akár egy félresikerült fénykép, homályos foltokat, kusza vonásokat, kellően nem exponált formákat tár a szemünk elé. A háromarcúság e metaforáját, úgy gondolom, Hizsnyai első kötetének, a Mondónak a megjelenése után is indokolt fenntartani, s talán kiviláglik belőle, hogy a gyűjteményt továbbra is a hangkeresés, valamint az indokolatlanul szeszélyes érték- ingadozás jellemzi. Ennek az értékingadozásnak a függvényében A csattanó című Hizsnyai-versnek — úgy sejtem — a különböző, más-más következtetésekre késztető olvasatait teremti meg majd a költészetkritika. Legényes nekigyürkőzés, hetyke erőpróba ez a költemény; nem kisebb kérdéssel néz farkasszemet, mint hogy miképpen kísérelheti meg a nagy lehetetlent egy pályakezdő költő; miképpen haladhatja meg (immár a klasszikusság patinájával bevont) korábbi hagyományt, melyet itt, ebben a versben, „ady endre egy elfelejtett / meg nem jelentetett írása (...) egy kolosszális ady-glossza" képvisel, teljes terjedelmében így: „...mert... ” továbbá az a hagyomány, melyet egy „csecsemőkori józsef attila-tanulmány” fémjelez, „amit még a bába mentett mega túl kritikus bébitől”, s amely így hangzik: „...akkor... végül pedig az a tradíció, amelyet egy „Pilinszky János-aszkéteózis ” testesít meg, lakonikus üzenetével: „...sz... ”, amelyhez Hizsnyai az alábbi kommentárt fűzi: egyesek szerint azt akarta írni: „szó ” de közben meggondolta magát vagy belehunyt az erőlködésbe most nem tudjuk, mit gondoljunk róla össze vagyunk zavarva nem tudjuk mi a teendő hogy kell befejezni a verset * Fejezet a szerző Verstörténés (A szlovákiai magyar líra újabb nemzedékei, 1970—1988) című készülő monográfiájából.
