Irodalmi Szemle, 1994
1994/11 - ANDOR CSABA: Ki írta Az ember tragédiáját?
Andor Csaba már azt hitték, hogy meg is halt. Ki is terítették, fel is ravatalozták, és csupán pár óra választotta el attól, hogy élve elhantolják, csupán az isteni gondviselés őrizte meg tőle. Mikor ennyi testi és lelki megrázkódtatás után végre haza került fásultan és betegen, bizony nem jutott eszébe az Ember Tragédiájának a sorsa. — Bory elesett, Madáchot is elsodorta mellőle a sors, a három jóbarát útja háromfelé vált. Hogy később, mikor bekövetkezett a békés nyugodt időszak, miért nem tiltakozott, nem tudom. — Talán nem tulajdonított neki különös jelentőséget, mert abban az időben még nem volt olyan nagy szerepe irodalmunkban ennek a műnek, mint most. — Még azt is hallottam mesélni, hogy Bory egy másik hasonló nagy drámai költeményen is kezdett dolgozni, ami az elsőnek a párja lett volna. A bátyám említette a címét is, de én szégyenszemre elfelejtettem. Ennyi az, amit erről a dologról tudok a bátyámtól, mert amikor én születtem, a nagyapám már nem élt. — Őt azonban mindig úgy hallottam emlegetni a famíliában, mint a megtestesülését a komoly, tetőtől-talpig becsületes és puritán kálvinista magyar úriembernek Most még magamról pár szót, nehogy író úr félreértse soraimat, és amint már levelem elején is írtam, részemről valami ízetlen és rossz tréfának tartsa a dolgot. Nem volt az én levelemnek semmi különös célja (egy évszázad után majdnem kár is volna bolygatni). Csak olyan valakivel akartam közölni ezt a famíliámban élő szájhagyományt, akit érdekel, és behatóan is foglalkozik letűnt korok nagy embereinek életével, és életük folyamán velők történt nagyobb vagy apróbb-cseprőbb eseményeivel. Ugyebár a Dumas esete is iylen, bár merőben más természetű ügy. Es illetékesebbet, mint író urat, azt hiszem nem is találtam volna. Én Riesz Mária vagyok, édesapám erdőtanácsos volt Podolinban, ahol életem gondtalan és boldog gyermekéveit töltöttem. És hogy erős lokálpatriota vagyok, sőt, valóságos nosztalgiás vágy él bennem a Szepesség után, nem csoda, mert minden ami szép, gondtalan és boldog derű az életemben volt, oda köt. — Hogy onnan elkerültünk, úgy a testi, mint a lelki szenvedések olyan széles skáláját jártam meg, hogy én is elmondhatom magamról Dumas-nak azt a mondását: „ Vannak, akik eleget szenvedtek ahhoz, hogy joguk legyen sohasem azt mondani, hogy túl boldog vagyok ” Bocsásson meg az író úr ezért a kitérésért, de ezzel is dokumentálni akartam azt, hogy léha tréfák távol állnak tőlem. Ne haragudjon író úr, hogy levelemmel zavartam, de volna egy nagy kérésem is, ha nagyon elfoglalt ideje engedi, csak pár szóban is írja meg nekem a véleményét, nagyon- nagyon hálás lennék érte és boldoggá tenne vele. Itt közlöm pontos címemet is. Tiszteletteljes üdvözlettel vagyok kész híve. Tápióbicske (Pest m.), 1932. VII. 5. Riesz Mária A levélben közöltek több szempontból is érdekesek. Először is nem tudjuk, ki lehetett Zalay Ferenc, s főképp nem világos, miként kerülhetett kapcsolatba Madách- csal és Boryval. A szokásos kézikönyvek (Nagy Iván, Kempelen Béla, Szinnyei
