Irodalmi Szemle, 1993
1993/11 - SOÓKY LÁSZLÓ: Versek
Versek in. (TOR) Azt mondom: morbid. Koponyák az Öregtemető kijáratában, háttal a Vacsoracsillag bűvöletének, nők, férfiak vegyesen, testetlenül. Szemben velük a kisgyerek, rémisztőn egyedül, halálra váltan, sóvárogva lesi a szeretkezőket, az önállósult ágyékokat, nyelveket, a madárszámy-kezek kígyómozdulatait. A zizegés megkeményedik: benépesül a táj, rigók és sasok megfontolt tánclépései az ütemtelen zene áradásában. Folyó, a koponyák szemüregéből előbuggyanó forrás, képtelen és végtelenül megalázó közjáték: az impotencia boldog döbbenete, vetület, a lángoló víztükör, mely a nemiség láncaival az asszonyölhöz köt, megannyi vonítás a kielégületlenség árkaiban, öregasszonyok hada: koszom, a töltésoldal megszentelt gyepén. A halottlátó míg égmagasan köröz, jegyez, regionális térképe teljességigényű, rajta jelek; kocsmák, bordélyok, kikötők, s mindez Krisztus keresztjétől északra, az örömtelenség zónájában. A kisgyerek bátortalanul elindul, hóna alatt zsákmánya: fiktív kép a gyönyör áttételeiről. A mélységgel való találkozás előtt még körülnéz, magáévá teszi a táj rezdüléseit, hogy az asszonyöl alagútján át megkeresse a járhatatlan utat. A kép másik vetületében angyalok várják a vacsoraidőt.
