Irodalmi Szemle, 1993
1993/11 - DOMINIK TATARKA: Az istenek tiszteletéről
DOMINIK TATARKA Az istenek tiszteletéről Bábi Tibor akkor még az Irodalmi Szemlénél dolgozott (1968-at írunk) ő hozta be munkahelyemre, a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztőségébe Tatarka frissen megjelent, Démon súhlasu (A bólogatás démona) c. zöld könyvecskéiét, hogy írnék róla kritikát a lapba. Vállalkozásom végül is nem kritikára, hanem fordításra sikerült. Láttam ugyanis, hogy a könyvbe foglalt két szatíra vagy pamflet helyettük is megsemmisítő ítéletet mond az akkor, a hatvanas évek derekán még nagyon is magabiztos kommunista rendszer fölött, s hogy ezért ezeket a szövegeket nem recenzálnunk, hanem lefordítanunk kell a magyar olvasóközönség számára. Akkor a Szemlében a Figura fejedelemről c. szatírajelent meg tolmácsolásomban, a könyv címado pamflet]ét pedig egy Tatarka- válogatásom részére fordítottam le pár évvel később. A válogatás, amely végül is a Figurát, A bólogatás démonát s az író Fonott karszékek című kisregényét tartalmazta, I970- ben jelent meg pár száz példányban a Madách Kiadónál, de azonmód be is vonták és zúzdába küldték .(Példányait a közkönyvtárakból is be kellett szolgáltatni.) Már megjelenése is csoda volt azokban az eljegesedett hónapokban. Dühítette a korszak gondolatfelelőseit a könyv szövege, de a szerző személye is; ma már kevesen tudják, hogy Csehszlovákia 1968-as lerohanása után egy többezres tiltakozó tömeg élén az író a páncélkocsikkal és egyéb harci járművekkel keretezett pozsonyi SZNF téren, a korábban ledöntött Sztálin-szobor talapzatáról tiltakozó beszédet rögtönzött a szovjet aktus ellen. Magam akkor Pozsony más tájain cikaztam kerékpáromon, s csak a később botránykővé lett Fekete napok c. dokumentumfilmben nézhettem meg a széles, hullámzó taglejtésekkel beszélő Tatárkát. Az író nem volt hajlandó tiltakozását visszavonni, késeibb a Chartához is csatlakozott, egész maradék élete rendőrségi próbák között és életveszélyben pergett, leszázalékolt nyugdíjasként, pár száz koronás járadékából élt, de konok ellenállóként dőlt sírjába. Több kötetre való esszét terveztem tőle lefordítani. Ennek bizonyítéka az akkortájt tolmácsolt mű, amelyet most az Irodalmi Szemle újraközlésre kiszemelt, de akkor a vállalkozás továbbviteléről szó sem lehetett. Illet\’e kérésemre Zs. Nagy Lajos elkészítette a Revolverknl- csönző remek fordítását, közöltem is a Szemlében, de ennél tovább már igazán nem mehettünk. Somi szűntek meg a lapok, kerültek pá- lyaszelre a szellemi élet legkiválóbbjai, s lapunkat az első szlovák „konszolidációs” pártkongresszus tárgyalási dokumentumai — ezt a Madách későbbi igazgatójától, a pozsonyi Fehér Ház akkori buzgó magyarjától hallottam szerkesztősegünkben, ahova főnökömet keresni betévedt — a szlovákiai jobboldal utolsó mene de ke és fóruma gyanánt jellemezték. Az akkor bezúzott magyar Tatarkát a Madách 1992 márciusában ismét kiadta, másodszor is megjelenik alábbi esszéje, s készül a Kalligram Domino-sorozatáiban egy minden eddigginél teljesebb Tatarka- valogatás. írónk — érdeme szerint — a magyar révbe ts behajózik Negyedszázados fordításomat némileg csiszolt állapotban nyújtom át a lap kedves olvasóinak Koncsol László Szerelmem, édes Marianne. Vagy minek is nevezzem önt. Notre-Dame...? Esztendők múltak el, s itt vagyok ismét Párizsban. Talán már az eszem is elment — vagy sosem volt —, de mindjárt az elején meg kell önnek mondanom, hogy csak a szabadságnak van jellegzetes íze. A szabadságnak ugyanis annyira jellegzetes az íze,
