Irodalmi Szemle, 1993
1993/10 - LIBRESSZÓ
Libresszónk vendégei — Turczel Lajos irodalomtörténész és Ardamica Zorán tanár — a következő könyvekről mondják el véleményüket: Július Balco: A hattyúnyakú hegedű (Madách, 1992), Grendel Lajos: Einstein harangjai (Kalligram, 1992), Vankó Attila: Agytoma (saját kiadás, 1992) Turczel Lajos: Balco lírai hangoltságú regényét a már a apadóban lévő szlovák lírai realizmus utóhajtásának lehet tekinteni; stílusa az irányzat egykori standardjánál sokkal egyszerűbb, s kömyezetrajzában sem tapasztalható a túlzott keresettség. A mű embervilága töményen cigány, más alak alig tűnik fel benne. Mivel a történési idő és a társadalmi rendszer sehol sincs konkretizálva vagy legalább sejtetve, a szlovákul 1979-ben kiadott mű cselekményét az olvasók bizonyára jelen időben fogják fel, pedig néhány mellékkörülményből, pl. Budapest és Bécs emlegetéséből az 1918 előtti időszak látszik valószínűnek. A regénynek öt fő alakja van, s a szerkezet modernnek mondható módon épül rájuk. Közülük a nagycsaládú kútásó Bagárót primus inter pares-nek lehet tekinteni, mert a cselekményben önálló szálként futó részesedése van: a vándorösztöntől hajtva egylovas kocsijával minden évben elindul dél felé, de a tengerhez soha nem jut el, s unokájának látszó legfiatalabb fiát, a kedvelt Melichart csak hitegeti, de egyszer sem viszi el magával. A további fő alakoknak — Melichamak, apósának: a prímás Fabriciónak, irigyelt szép feleségének: Sárának, s a vándorhegedűs Gej- za Hohošnak — a sorsa egy kiváló hegedű miatt tragikusan összefonódik, s a tehetséges muzsikussá lett Melichar a viszályuk áldozatává válik. A regény célját, jelentőségét az adja, hogy fő alakjaiban a hagyományos cigányság jól jellemzett típusai örökítődnek meg. A fordítók: Hubik István és Mayer Judit a tőlük megszokott megbízható munkát végezték. Turczel Lajos: Grendel öt regénye közül az első hármat (Éleslövészet, Galeri, Áttételek) trilógiának lehet tekinteni, s ennek megfelelően a második magyar kiadásuk közös kötetben történt. E regényekben a szerző ugyanazt a témát: a csehszlovákiai magyarság életének alakulását posztmodemista módszerrel tárgyalja, illetve járja körül. A trilógia magyar és szlovák részről egyaránt rendkívül pozitív elismerésben részesült. Ez mondható a Bőröndök tartalma című novelláskötetéről is, viszont a következő regényeket (Szakítások, Thé- szeusz és a fekete özvegy) a magyarországi kritika már fenntartásokkal értékelte. E két regényben a posztmodernista módszer egyik alapvonása már teljesen kicsúcsosodott. Amíg a trilógiában a téma nagyfokú magyarázkodó kerülgetése és variálgatása mellett a kisebbségi lét érdekes, jelentős mozzanatai, epizódjai is kialakultak, s néhány embertípusa is megformálódott, addig itt már az alaptémával való teljes halogató játszadozás nyilvánult meg, s a cselekményben a mellékkörülmények uralkodtak el. Emellett a posztmodernizmusnak egy másik vonása: az erotikának, hedonizmusnak a kultiválása is nagy hangsúlyt kapott, s a második regényben (Thészeusz és a fekete özvegy) már a pornográfiát súroló módon hatalmasodott el. Legújabb regényében, az Einstein harangjaiban Grendel módszere erős változáson esett át, de azért a posztmodernista eljárások itt is intenzíven közreműködtek. A gyökeres Jibresszó
