Irodalmi Szemle, 1993

1993/1 - A MAGYAR IRODALOM AZ EZREDFORDULÓN - TÓZSÉR ÁRPÁD: Világ-magyar irodalomtörténet

Világ-magyar irodalomttörténet

azért figyeltem föl, mert mi világirodaimon legalább száz éve könyveink exportját, műveinknek, szellemiségünknek egy másik irodalom összefüggésrendjébe juttatását értjük, de ez most nem közvetlenül tartozik ide. Amit itt a goethei paradigmával mondani akarok, az a következő:

Ha a vüágirodalmat "árukivitel" helyett mi is inkább "belső épülésként" fognánk föl (az "árukivitel" is, s a "belső épülés" is Goethe kifejezése), akkor a "Weltlite- ratur" lekerülhetne a jelenlegi elvont, megfoghatatlan lebegés állapotából az egyetlen konkrét nyelvben megképződő világirodalom keretei közé, s akkor a ma még anakronisztikusan "nemzeti irodalmaknak" mondott nyelvi-szellemi formációkat is az ötezer éves kultúránk elioti egyidejűségében végbemenő hatások és visszahatások összefüggésrendjeként vizsgálhatnánk. Azaz megszűnne, megszűnhetne a nemzeti irodalom — világirodalom ellentétpár, minden nyelv irodalmában a világirodalmi művek és szellemi áramlatok kölcsönhatása de- monstrálódna. S a világirodalom impulzus-elvűségének (az irodalmi kompara- tisztika nevezi "impulzusnak" a hatást, ami olyan értelemben pontosabb, hogy a "hatás" kifejezésben rejlő alá- vagy fölérendeltséget nem tartalmazza), szóval a világirodalom impulzus-elvűségének a "nemzeti irodalmakba" mentésével egy olyan új rendszerezési elvet nyernénk, amely nem állna ellentétben Derrida dekonstrukciós elméletével, s ugyanakkor mégiscsak biztosítaná irodalomtörténeti szintéziseink időbeliségét, történetiségét.

S ha ezek után válaszolni akarnék a bevezetőmben reprodukált kérdésre, meg akarnám fogalmazni, hogy mikor íródik meg e terület magyar irodalmának a története, az ún. szlovákiai magyar irodalomtörténet, akkor valami üyesmit mondanék: egy ilyen irodalomtörténet ma, mikor már az egyetemes nemzeti irodalomtörténet léte is problematikus, erősen anakronisztikus lenne. Nem nemzetiségi irodalomtörténeteket kell már írnunk, hanem a magyar nyelv világirodalmának azt a történetét kell megkoncipiálnunk, amelybe remélhetőleg régiónk irodalmából is bekerül majd néhány alkotó.

S az üyen magyar nyelvi (nem magyar nyelvű!) világirodalomtörténet (vagy inkább talán világ-magyar irodalomtörténet?) — ha megszületne — már nem lenne teljesen előzménytelen.

Szerb Antal magyar irodalomtörténetéről sokan leírták már, hogy máig az egyetlen használható irodalomtörténetünk. De a mű titkának a felderítésével még senki sem próbálkozott meg. Nos, én azt hiszem, hogy Szerb Antal kísérelte meg először a magyar irodalom történetét az irodalmi hatások és visszahatások történeteként, azaz a magyar nyelv világirodalmaként felfogni. Irodalmunkat úgy ágyazta be a világirodalmi történésekbe, hogy azért nem feledkezett meg a magyar művek magyar művekre gyakorolt hatásáról sem. F. X. Salda,a cseh Németh László írja egy helyen: "Egy mű azzal bizonyítja be életképességét, hogy egy sor új mű születésének lesz ösztönzője." Impulzust természetesen magyar mű is adhat magyar műnek.

S mondtam mindezt itt el azért, hogy én meg arra ösztönözzem azokat, akik meghallgattak: sürgessük együtt annak a vüág-magyar irodalomtörténetnek a megszületését, amelyben az ún. határon túli magyar szerzők sem függeléket alkotnának, hanem egy hatás-visszahatásrend szerves részei lehetnének. Szóljunk egy üyen irodalomtörténet érdekében Kolozsváron, Újvidéken, Pozsonyban és Budapesten egyszerre.