Irodalmi Szemle, 1993
1993/9 - DUBA GYULA: A bölcselet csábítása
DUBA GYULA A bölcselet csábítása (Gondolatok Tózsér Árpád új könyvéről) Húsz évvel ezelőtt a „költő-esztéta" jelzővel illettem Tőzsér Árpádot, erős gondolatiságára utalva, amely egyéniségének mindig figyelemre méltó vonása volt. Legújabb könyvében — Escorial Közép-Európában— tanulmányait és esszéit olvasva, a filozófia s a filozófus jut eszembe. írásom címébe viszont némi mérlegelés után szellemiségét minősítendő, a kissé tágasabb és familiárisabb s talán érzékletesebb „bölcselet" fogalmat tettem. Arra szeretnék utalni vele, hogy Tőzsér nem a spekulatív gondolkodás és elvont rendszerépítés értelmében „filozófus" alkat, hanem a filozófia elemeivel és módszereivel szabadon élő gondolkodó! Az elvonatkoztatás és elmélet jó lehetőséget ad neki arra, hogy a jelenségek közelébe férkőzzön és meggyőzően nyilvánítson róluk véleményt. A költő-esztéta minősítés korábban arra utalt, hogy gondolkodása középpontjában az irodalom s ezen belül is a költészet állt. Azóta a tőzséri helyzet keveset változott. Költő-bölcselőnk figyelme azóta is az irodalom felett — és körül — kering mint nagy zsákmánykereső madár, tiszteletet ébresztőn s a szellem hatalmát árasztva magából. Ritkán érzem irodalmárainkban azt a benső egymás- bafonódást a szó és az érzés, a gondolat és a kifejezés, a fogalom és a jelentés, tehát végső soron a szív és a lélek között, vagyis az élet és az ember egységét, az irodalom és a lét teljes azonosulását, ami Tőzsér munkáira annyira jellemző. Vizsgált könyve a nyolcvanas években írt elméleti munkáit tartalmazza, s bár szelleme folyamatos, értékrendje rég kialakult, elméletei beértek, e kötet alapján annyi változást megállapíthatunk nála, hogy érzékelő kíváncsisága és értékelő figyelme immár néhány prózai műre is kiterjed, s nem eredménytelenül. A kritikusi látómező tágulása, jó érzéssel nyugtázhatjuk, elméleti elmélyüléssel járt. Törvényszerű volt-e, vagy a véletlen hozta így, hogy a múltban évtizedenként foglalkoznom „kellett" Tőzsér Árpád munkásságával? Részben magyarázhatja ezt persze az, hogy hozzávetőlegesen ilyen időszakokban jelentek meg szerzőnk elméleti kötetei! Ahány esszé- és tanulmánykötet, annyi elemző ingert kiváltó, elgondolkoztató vagy éppen ellenvéleményre késztető, vitára inspiráló, provokáló szellemi élmény! Tőzsér kötetbe gyűjtött alkalmi meglátásait tükröző, gondolati érlelődését követő írásait nem lehetett figyelmen kívül hagyni vagy mellőzni, a véleménymondás kényszerét is beleértve, nem lehetett nem tudomásul venni! Ezen írás az évtizedes intervallumok törvényét betartva próbál mérleget készíteni a „költő-esztéta" és gondolkodó egy emberöltőt átfogó fejlődéséről és szellemiségének mai értékeiről. Érdekes lenne megvizsgálni, mikor írta le először ezt a szót: modern!, mikor nyűgözte le a modernség fogalma! Talán még le sem írta a szót, a fogalmat
