Irodalmi Szemle, 1993

1993/9 - VITA - HIZSNYAI ZOLTÁN: (élet)lenségek és (tejfogú)ltságok

HIZSNYAI ZOLTÁN

csolatot még rappista korszakában sem használta, s így tett 1945 után is, de a „javítóműhelyekben" az általa írt „szociális" szóból „szocialista" lett«, mint ahogyan azt Turczel Lajos tette (93/6, 86. o.). Mert, egyrészt: ez nem igaz (számos helyen

— hosszabb szövegrészek átírása nélkül — egyszerűen lehetetlen lenne fölcserélni a „szociális" szót „szocialistával"), másrészt pedig: ha csak ez bántaná a fülemet, szóvá sem tenném; ám sajnos jóval többről van szó. És akárhogy nézzük, az ő neve alatt jelentek meg ezek az írások. Az ő neve pedig — és ez is jelent valamit! — ebben a korszakban meglehetősen védett volt („Fábry átértékelését még az életében megkezdtem, ami az akkori irodalompolitikai viszonyok között nem volt egyszerű dolog", írja Turczel is; ISz 93/5, 80. o.). És nem igaz, hogy nem volt más megoldás. Volt. Igaz, csak egy. Ez: „Én a humánum embere, szerződtem a kommunizmussal. Szerződésszegés esetén felmondhatok." (Üresjárat, 112. o.) „A szellemember sokat tehet: sztrájkolhat. Nem adja hozzájárulását, igenét és igazolását a hatalmi világnézeteknek." (Üresjárat, 107. o.)

Ha Fábry ehhez tartja magát, vagy továbbra is naplójának szellemében ír, nincs az a szerkesztő-cenzor, aki „bolsevikká igazítja” (Turczel, ISZ 93/6, 86. o.).

És legalább az 1968-ban megjelent (s A vádlott megszólal című memorandumot is tartalmazó) Stószi délelőttökben miért nem szerepel a napló néhány részlete? És ha tiltakozott ellene, miért szerepel ott (Mayer Judit szerkesztésében) néhányszor megint a „szocialista realizmus" szókapcsolat? Meg a többi.

XI. Hizsnyai ezt a művet is (az Üresjáratot — H. Z. megj.) semmitmondó és kártékony kisebbségi messianizmusként gúnyolja ki, s az ifjakhoz intézett óvó szózatában a többi kisebbség és nyelvvédő írásával együtt hullagödörbe dobja" — írja Turczel (ISz 93/93, 86. o.).

Ezzel szemben én az Üresjárat íróját rendkívüli módon tisztelem, e művet soha sehol ki nem gúnyoltam és nem is fogom. De a szerzővel egyetemben — aki legérvényesebb, legelemzőbb, legámyaltabb, tehát leghitelesebben elkötelezett írását az ágya alatt rejtegette — az életműről (s annak korabeli hatásairól) leválasztva, külön kezelem. És úgy vélem, ez a lehető legméltányosabb eljárás.

XII. Turczel: „irodalmi viszonylatban nagyon is destruktív volt ez a coriolánusi jelelgű kivonulási rendezvény, amelyet az 1992 áprilisában tartott közgyűlésen (...) az önálló folyóirathoz jutott fiatalok (...) a polarizáció betetőzéseként csináltak". (ISz 93/6, 82., 83. o.)

Honnan vonultunk mi ki? A közgyűlésről csak egy „fiatal" távozott: Cselényi; de ő is inkább futott. Talán az Irodalmi Szemléből, amelynek „fiatal" főszerkesztőjére — Cselényi megfutamodása után — leadtuk voksainkat? A Szemléből, amelynek már első Tőzsér Árpád által jegyzett számában — kínosan ügyelve szimpátiánk méltó kifejezésére — Grendel Lajos is, én is (és azóta többször is) írással voltunk jelen? Vagy az írótársaságból vonultunk ki? Onnan sem vonultunk ki. Rendezvényeire is rendszeresen eljárunk — szégyenkezni némely tár- saságbelink laikus mellészólásai miatt.

„Nincs kizárva — folytatja Turczel Lajos —, hogy ebbe a gondosan, szinte koreog- rafikusan is előkészített, s az »öregek, menjetek a fenébe« jeligével kezdetű cirkuszi mutatványba a magyarországi mentorok is be voltak avatva." (uo.)

Ami a szervezkedést illeti, abban — tapasztalat híján! — nem nagyon jeleskedtünk. Hosszas és fáradságos toborzó kőrútjaink eredményeként még egy