Irodalmi Szemle, 1993
1993/9 - VITA - HIZSNYAI ZOLTÁN: (élet)lenségek és (tejfogú)ltságok
(élet)lenségek és (tejfogú)ltságok antirealista platformot sem sikerült létrehoznunk, valahogy még a leglelkesebb kamasz toliforgatók sem tolongtak szekértáborunkba, egyes-egyedül a hetvenkét évesen is fiatalos Mészöly Miklós mozdult be, de ő is csak azért, hogy Arany nagyszalontai bíróságára vonatkozó téves állításomat személyes tekintélyével igazolja. A „beavatott magyarországi mentorok" közül ő volt az — mert hiszen egyedül volt —, aki a leghangosabban kiáltotta velünk: „öregek, menj etek a fenébe!" Igaz, hogy még csak hetvenéves volt akkoriban. „Öreg" ellenfeleink viszont platformizálódtak, teljesítetlen igényeikkel zaklatták Madách urat, névtelenleveleztek, s ha nem vonulunk ki magunktól, megtapasztalhattuk volna, hogy nem is eredménytelenül. De hát inkább írhattak volna... Mert — bár nem annak legelegánsabb formájában (ti. szándékainkkal összhangban) csatát nyertek ugyan: felálltunk szerkesztői székeinkből, csak hát hiába forog a gép, ha „az alkotó pihen". A Szemle ma már inkább nevezhető a fiatalok irodalmi lapjának, mint a Kalligram. Turczel Lajos tehát félreérti a helyzetet, ami azt bizonyítja, hogy nem volt tudomása távozásunk valódi okairól, nem vett részt a susmus-kampányban. Amit visszamenőlegesen kikövetkeztet, nem állja meg a helyét. Summa summárum: nem generációs ellentétek merültek fel közöttünk, s dehogyis támadjuk mi a realizmust! Aragon írja valahol, hogy a realizmus egy hajó, melyet jobbról is, balról is kalózbandák kerítenek hatalmukba. Mind azt kiáltja: „Én vagyok a realista!, én vagyok a realista!". Összeverekszenek a fedélzeten, hogy eldöntsék a kérdést. Addig verekszenek, míg szép sorjában bele nem lökdösik egymást a tengerbe. A két utolsó egymás üstökébe kapaszkodva merül el a habokban. És a realizmus hajója meg csak úszik tovább, egyenesen előre... A Valóság hajójával is ugyanez a helyzet, de még a Részeg hajóval is — teszem hozzá én. Persze, ha a gyökeres realizmusra gondolok... hát arról még azt se nagyon tudom, mi szeretne lenni... XIII. „Az ízlésterrort is elősegítő irányzati versengés" (Turczel, ISz 93/6, 83. o.) gondolatzavarnak számít ott, ahol „széles pluralizmus érvényesül'' (Turczel, ISz 93/6, 82. o.). Máshol — pl. Kínában — is gondolatzavar, de ott nem számít annak. Nálunk már annak számít. XIV. „Az elit irányzatnak számító posztmodernistákat élénken érdeklik a szlovákiai kebelbarátaik problémái. Sajnos, az ő otthoni magatartásuk is elszomorítóan hat: nagystílű irodalmi játszadozást folytatnak, de a kétségbeejtő hazai társadalmi problémáktól kényesen elhatárolódnak, és azokat, akik alkotómunkásságukban a magyarság sorsproblémáit, gondjait is felvállalják, könyörtelenül kinézik az irodalomból." (Turczel, ISz 93/6, 83. o.) Nem tudom, kik és kit néznek ki? Annyit viszont elmondhatok, hogy — a minden irányból kétségtelenül tapasztalható indokolatlan türelmetlenség mellett — a magyar irodalomból ma általában azt nézik ki, aki nem irodalmat ír. Pontosabban, aki direktséget visz a szépirodalomba, aki agitatív, művészetidegen céllal szólal meg, aki — következésképp — sematizál. Azt nem hinném, hogy a „magyarság sorskérdéseivel'' és a „kétségbeejtő hazai problémákkal" foglalkozó számos kitűnő politológust, szociológust, statisztikust, történészt, jövőkutatót, szo- ciográfust, demográfust — vagy hogy a népszerűbb műfajokat is megemlítsem — riportert, hírlapírót stb. valaki is kinézné a szellemi és közéletből. Persze
