Irodalmi Szemle, 1993

1993/9 - MARGÓ - TŐZSÉR ÁRPÁD: Közép-Európa mint irodalmi diskurzus

Közép-Európa mint irodalmi diskurzus

zép-Európa" kifejezés csak a meteorológiai jelentésekben létezik, éppen annak a szel- lemi-művészi-irodalmi irányzatnak ad-e összefoglaló nevet, amely a bécsi pszichoanalízissel kezdődik, a szecesszióval s az abszurddal folytatódik, s a Gombrowicz kezdeményezte tragigroteszkkel máig tart. (Többek között a Kalligram tanúsága szerint is, amely Danilo Kis esszéje mellett Gombrowicz Testamentumaból is közöl egy ragyogó fejezetet.)

Summa summárum: a nagyvilágba kilépő közép-európai író Rilke, Musil, Kafka, Čapek, Hašek, Witkiewicz, Gombrowicz (és hadd ne folytassam, hogy ki) óta (hacsak nemzeti kényelemből vagy alibizmusból nem szándékosan mond le erről a hagyományról) már távolról sem az a „rideglegény", akinek sokan hiszik (Mészöly, Nádas, Esterházy, Konrád művei valószínűleg ennek a „meteorológiai" hagyománynak is köszönhetően „visszhangzanak" ma a nagyvilágban). S akik azért nem vállalják Közép-Európát, mert minden területi kötődéstől viszolyognak, s minden irodalmi régiót provinciának/provincializmusnak éreznek, azok nem látják, hogy Közép-Európa nem terület, hanem irodalom, s mint ilyen éppen abból a helyzetből született, hogy Közép-Európa területként, régióként (s főleg politikai hatalomként) sohasem létezetett. Csak valahonnan Párizsból, Londonból, New Yorkból s a történelemből nézve látták sokan Európa egy területét Közép-Európának, s Kari Krausék, Arthur Koestlerék addig mondogatták, hogy ők nem csókolták meg a szakácsnőt, míg végül ebből a lét nélküli tudatból, ebből a tudathasadásból irodalom lett. Irodalom, azaz diskurzus.

S aki ebben a diskurzusban részt vesz, az előbb-utóbb beleütközik a Közép-Európa nevű irodalmi képződménybe. Valahogy úgy, ahogy a Magyar Napló ez évi 11. száma ütközött bele több írásában is. S meg lehet az „ütközést" persze szervezni is, mint ahogy a Kalligram tette az 1993/5. számában.