Irodalmi Szemle, 1993

1993/9 - PERÚJÍTÁS - PAUL VALÉRY: Mécs László francia nyelvű verskötete elé

PAUL VALÉRY

Aztán az uszoda megtelik munkásokkal, és most következik egy rövid realisztikus leírás, amely ritka a lírai költészetben:

...csapatosan jöttek a munkások, meztelenül, a kis daróc-köténnyel.

Jöttek vének, jöttek fiatalok, fáradtak, kormosak, betegek, bénák, könnyűek, kiütésesek...

És a víz, amely senkitől sem undorodik, nem választékos:

Nézd, hogy — csókolja a bütykös, tyúkszemes lábat, mintha Saláme galamb-lába lenne.

...csókolja amannak gennyes karját, mintha szűz, fehér rózsa lenne...

De ez a víz, amely „csókolja a gennyes kart", a szeretet vize, amely minden embert megtisztíthat:

s a sok piszoktól egyre ragyogóbb a víz...

Testvér, érzed, mily hófehéren úszunk,

Isten szerelmén nyíló lótuszok...

Ez a csodálatos mű felidézte bennem némileg egyrészt Huysmans írásának néhány lapját a „lourdes-i tömegek"-ről, másrészt Rimbaud egy igen misztikus és igen szép prózai írását, amelyben szó van a Bethesda-tóról.

Mécs László a maga mélységében ismerős mindennel, és különösen Istennel. Istene, igaz, egyáltalán nem hasonlít az Ótestamentum Jehovájára, sem pedig a teológia önmagának élő Lényére és elvont, átkoztatott Végső Okára. Mécs Istene élő Isten, és nemcsak elméletileg él, hanem olyan Isten, akivel állandó összeköttetésben áll, akinek a legőszintébb szívből bevallja, ami lelkében történik. Az „Isten játszik" című versében írja:

Sűrű Isten-szakálla minden szála fény-évnyire van egy a másikától.

Az Isten játszik.

S mily babra kis dolgokkal bíbelődik!

Nagy üggyel-bajjal bábok billióit dugdossa cinkék, harkályok elől.

És hogy vigyáz! milyen halálos gonddal, hogy gazra és csalánra, csudafára virág kerüljön s Isten-lényegének méztengeréből játszi angyalujjak csöppentsenek virágba, lány-ajakra, anyák mellébe egy csipetnyi mézet.